tóth gabi
Lélegzetelállító képeket készített a mesterséges intelligencia arról, hogy hogyan nézhetnek ki az idegenek.
Már hosszú évtizedek óta mennek a találgatások arról, hogy léteznek-e földönkívüliek, és ha igen, akkor vajon hogy nézhetnek ki. Egyesek kis szürke emberkéknek képzelik őket, míg mások zöldnek, de olyanok is akadnak, akik rovarszerű lényeknek. Most úgy látszik, hogy a mesterséges intelligencia véget vethet a találgatásoknak.
Daily Star megkérte a Midjourney képalkotó mesterséges intelligenciát, hogy készítsen részletes képet arról, hogy szerinte hogyan fognak kinézni az idegenek, ha valaha is felfedezik őket. Érdekes módon úgy alkotta meg a képeit, hogy az idegenek kissé másképp nézhetnek ki attól függően, hogy mikor érnek a bolygónkra.
Midjourney arra a kérdésre, hogy „hogyan fognak kinézni az idegenek, amikor megérkeznek” kísérteties pillanatképeket rajzolt, és az érkezésükhöz két különböző időpontot is megadott. Az általa kitalált idegenek közül 3 úgy készült, hogy 2050-ben érkeznek a Földre, míg az utolsó azt vizsgálta, hogyan néznének ki az idegenek, ha 2100-ban, 77 év múlva érkeznének.
Az elkészült rajzok főleg a sci-fikből már jól „ismert” földönkívüliek jegyeit viselik magukon. Mind nyálkásak, szürkék és soványak, hatalmas szemekkel és hatalmas fejekkel. Az egyik különösen riasztóan emberszerű volt.
Az egyik idegen, akinek az érkezését az AI 2050-re jósolta, erősen hasonlít egy emberre. Az orra, a szája és a szeme arányos volt, nagyon hasonlított a miénkhez. A földönkívülinek kiálló háta volt a feje, hasonlóan a nemrég Mexikóban leleplezett rejtélyes alakokhoz. Hosszú, inas nyaka, emberi kulcscsontjai és apró, határozott izmai, valamint olyan rések, ahol az inak kiállnak a bőrből. Testét pedig szürkés, nyálkás bőr borítja.
Ez azonban problémát jelenthet, ugyanis ha a mesterséges intelligencia úgy gondolja, hogy ennyire hasonlíthatnak az emberre, akkor félő, hogy egyáltalán képesek leszünk-e kiszúrni őket. Az általa 2100-ra megjósolt idegen szintén nem sokban különbözött az emberektől, néhány szál fehér haj lógott le a tarkójáról, bár az igazi idegenek módjára megnagyobbodott szemei és hatalmas koponyája volt.
Míg ezzel szemben az egyik idegen a 2050-re jósolt csoportból már sokkal inkább volt rovarszerű, mintsem emberi. Furcsa indák nőttek ki a fejéből, és úgy nézett ki, mint egy ragadozó és félelmetes emberevő.
A többi elképzeléssel ellentétben ez sokkal ijesztőbb, ugyanis az orr és a száj hiánya, valamint a Medúza-szerű haj eléggé nyugtalanító. Bár a lap megjegyzi, hogy így legalábbis nehezen tudna megenni minket, ha esetleg megtámadna.
A fotókat ITT tudod megnézni.