
Bár az ûrhivatal robotszondái már évek óta bolyonganak a vörös bolygó köves pusztaságaiban, és a bolygó körül keringõ mûholdak nagy felbontású kamerákkal pásztázzák a felszínét, hivatalosan még nem jelentettek be semmit, ami arra utal, hogy a Marson valaha is élet volt. De vajon a folyamatosan érkezõ fotókon miért látni mégis annyi gyanúsan mesterségesnek tûnõ formát?
Az UFO-hívők szerint a NASA hazudik, vagy legalábbis próbálja elrejteni az igazságot az emberiség elől. Némely elméletük szerint a Mars igenis lakott bolygó volt, egészen néhány ezer évvel ezelőttig. Hogy pontosan mi történhetett a lassan sivataggá vált bolygón, nem lehet tudni, de a NASA által közzétett fotókon folyamatosan észrevesznek valami oda nem illő dolgot. A marsi civilizáció alighanem az elillanó légkör és a vízhiány miatt pusztulhatott el. Bár a teóriák szerint a lakók a bolygó mélyebb rétegeibe költöztek biztonságos bázisokra, de egy halott bolygón szinte lehetetlen pótolni a kimerülő készleteket, így szép lassan kihaltak - írja napiufo.hu.
A bolygó körül keringő űrszondáknak hála, folyamatosan romoknak tűnő alakzatokra és egyéb struktúrákra bukkannak az önjelölt kutatók, akik nemes egyszerűséggel csak "marsi régészeknek" nevezik magukat.
![]()
Igaz, sok nevetséges "felfedezés" lát napvilágot, de lássuk be, az összes dolog nem lehet kitalált vagy hamisított! Itt van például a Mars Global Surveyor egyik fotója 2000 márciusából, amin a figyelmes szemlélő némi vizsgálódás után simán kiszúrhatja azt a hatalmas mesterséges tárgyat, amely egy kanyonra néző bázisnak tűnik.
A különös objektumról készült videót ide kattintva nézheted meg!
A felfedezést Scott Waring UFO-kutató tette, akit már többször megpróbáltak ismeretlenek elhallgattatni. Waring szerint ez a tárgy teljesen sértetlennek, mondhatni, újnak tűnik, valakik karbantartják, vagyis a struktúra használatban van... A kanyonra néző pozíció pedig stratégiailag is teljesen rendben van. Könnyedén beláthatja onnan bárki a környéket. Mintha egy megfigyelőhely lenne. Ha pedig ez igaz, akkor valahol a közelben egy hatalmas bázisnak is lennie kell...






