4°C
9°C

Dóra, Dorottya névnapja

RETRO RÁDIÓ

Szijjártó: Rossz válasz volna ösztönözni a migrációt

Szijjártó: Rossz válasz volna ösztönözni a migrációt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 06. 20. 16:30

A nemzetközi közösségnek meg kell teremtenie annak feltételeit, hogy a terroristák által üldözött közösségek helyben tudjanak boldogulni, illetve az elüldözöttek visszatérhessenek lakóhelyükre.

Magyarország megmutatta, hogy a helyben nyújtott segítségből még a hozzá hasonlóan közepes méretű országok is ki tudják venni a részüket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a mongol fővárosban egy terrorizmusellenes konferencián.

A miniszter az ENSZ és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) eseményén szólalt fel.
    
Elmondta, Európában évtizedeken át gyakorlatilag ismeretlen volt a terrorizmus, de 2015 után, amikor a tömeges illegális migráció felütötte a fejét, a helyzet megváltozott. Az európai terrorcselekményekben több mint háromszáz ember vesztette életét. Azóta heves viták folynak Európában az illegális migrációról és a rá adandó válaszokról.

Magyarország az első helyre teszi az ország és állampolgárai biztonságát, óriási erőfeszítéseket tett határai védelmének megerősítésére, és fenntartja magának a jogot arra, hogy eldöntse, kit enged be az országba.

Nyilvánvalóan szoros összefüggés van az illegális és ellenőrizetlen migráció, valamint a terrorizmus között, mert az illegális migránsok ellenőrizetlen tömeges bevándorlása lehetőséget ad a terrorszervezeteknek arra, hogy bejuttassák embereiket Európába - mondta.

"Ezért úgy gondolom, hogy rossz válasz volna Európától ösztönözni a migrációt, azzal csak a terrorszervezeteket segítenénk. Ehelyett a migráció okait kell megszüntetnünk.

Vitán felül ál, hogy közös fő ellenségünk az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet, és fő célunknak kell lennie ennek a terrorszervezetnek a teljes felszámolása. Értünk már el sikereket ebben a kérdésben."

Közölte, az Európai Unió és az ENSZ-szervezetek például akaratlanul is segíthetik a terroristákat névtelen bankkártyák kibocsátásával a migránsok számára, ráadásul ez az európai adófizetők pénzén történik. Azok a dzsihadisták, akik túlélték a "kalifátus" területeinek visszafoglalását, megpróbálnak visszatérni hazájukba, és ott esetleg megpróbálnak terrortámadásokat elkövetni. A Balkánon - például Boszniában - több ilyen volt dzsihadistát fogtak már el.

Véget kell vetni a büntetlenség kultúrájának, és a nemzetközi közösségnek támogatnia kell az ENSZ Biztonsági Tanácsának azon határozatát, miszerint

nemzetközi törvényszéket kell alapítani az Iszlám Állam terroristái által elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására.

A nemzetközi közösségnek ezenkívül meg kell teremtenie a feltételeit annak, hogy a terroristák által a lakóhelyükről elűzött emberek visszatérhessenek oda.
    
Mivel Magyarország több mint ezer éve keresztény ország, különleges felelősséget érez a világ keresztény közösségeiért. Nem szabad elhallgatni azt a tényt, hogy a vallási közösségek közül a keresztények a leginkább üldözöttek a világon, különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a terroristák fő célpontjai  - mondta a miniszter az ulánbátori A terrorizmushoz vezető erőszakos radikalizmus és extrémizmus elleni küzdelem és a megelőzés című konferencián.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.