RETRO RÁDIÓ

Ami 2012-ben nácizmus volt, az ellenzék szerint ma belügy

Ami 2012-ben nácizmus volt, az ellenzék szerint ma belügy
origo.hu
Szerző
origo.hu
Létrehozva2019. 02. 08. 13:05

Ujhelyi István és Vadai Ágnes feltûzte a sárga csillagot, Mesterházy "fasiszta vírusról" beszélt, a DK a Jobbik betiltását kezdeményezte, a Népszava és a Népszabadság címlapon nácizott Gyöngyösi Márton parlamenti zsidózása miatt.

2012-ben jelentette ki Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő, hogy listát kellene készíteni a kettős állampolgársággal rendelkező zsidó országgyűlési képviselőkről, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek.

Az ellenzék akkor - joggal - hatalmas felháborodással fogadta a javaslatot.

Az országgyűlés volt MSZP-s alelnöke, Ujhelyi István rögtön a Gyöngyösi-botrány másnapján ezt mondta:

„Én tudtommal nem vagyok zsidó származású, de ha a Jobbik felkutatja, hogy vannak ilyen felmenőim, akkor büszke leszek rá”

– jelentette ki, majd sárga csillagot tűzött a mellére a jelenleg európai parlamenti képviselőként dolgozó szocialista politikus.

Az MSZP és a DK a párt betiltását kezdte el követelni. Az MSZP felszólította a Fidesz-frakciót a Jobbik tevékenységének fölszámolását lehetővé tevő jogszabályi feltételek megteremtésére. Török Zsolt, az MSZP szóvivője pedig azt üzente az akkor még jobbikos Novák Elődnek, hogy jobban tenné,

„ha kézen fogná Gyöngyösi Mártont és a többi parlamenti dísznácit, és együtt húznának el”.

A Demokratikus Koalíció azt követelte Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy kezdeményezze a Jobbik betiltását,

a többi parlamenti erőt pedig arra szólította fel, hogy zárják „politikai karanténba” a pártot – ezt Molnár Csaba, a DK alelnöke közölte akkor a nyilvánossággal.

December 2-ára tüntetést is szerveztek, ahol Mesterházy Attila akkori MSZP-elnök, valamint Bajnai Gordon volt kormányfő mellett Rogán Antal, a Fidesz akkori frakcióvezetője is felszólalt. A demonstráción mindhárom politikus határozottan szólt a náci jellegű javaslat ellen. Mesterházy ezt mondta:


„a fasizmus egy vírus. És a Jobbik a vírusgazda”.

Bajnai pedig kijelentette:

„a nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni, de még a hatalomért sem szabad összefogni a nácikkal”.

A szocialisták nevében Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető és Steiner Pál képviselő akkor úgy fogalmazott:

„megbocsáthatatlan szavak hangzottak el a parlamentben”.

A Demokratikus Koalíció azt követelte Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy kezdeményezze a Jobbik betiltását,

a többi parlamenti erőt pedig arra szólította fel, hogy

zárják „politikai karanténba” a pártot.

Ezt Molnár Csaba, a DK alelnöke közölte akkor a nyilvánossággal.

Érdekes, hogy az akkoriban - joggal - elátkozott javaslat, amelyről szólva mindenki a "náci" kifejezést használta, az ellenzék szemében mára "belüggyé" csendesedett.

Sőt, Karácsony Gergely szerint Gyöngyösiék megváltoztak, ezért már nem is náci jellegű, ami elhangzott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.