RETRO RÁDIÓ

5 milliárd forintra emelték az Otthon Melege Program keretösszegét

5 milliárd forintra emelték az Otthon Melege Program keretösszegét
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 11. 22. 13:05

Kétszer annyian nyújtottak be pályázatot az idén, mint tavaly. Azért emelték meg az összeget, hogy mindenkinek jusson.

 A kormány kiemelt céljának tekinti, hogy mindenki be tudja szerezni az igényelt gépet, ezért a program 2 milliárd forintos keretösszegét 5 milliárd forintra emelték

- mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.


 Weingartner Balázs hozzátette:

 a program sikerességét mutatja, hogy míg tavaly az érintettek 63 ezer pályázatot nyújtottak be, idén ez a szám majdnem megduplázódott.   

  A beérkezett pályázatok területi eloszlásáról pedig megjegyezte, hogy Észak-Magyarországról érkezett be a legtöbb támogatási kérelem.

Weingartner Balázs tájékoztatása szerint a mostani pályázatban támogatott háztartási gépek üzembe helyezésével évente 25 millió kilogramm széndioxiddal kevesebb kerül a levegőbe és a programban résztvevők együttesen évente több mint 1 milliárd forint rezsiköltséget takarítanak meg.     

Weingartner Balázs felidézte, hogy az Otthon Melege Programban idén háztartási nagy gépek cseréjére (hűtő, fagyasztó, mosógép) pályázhatott a lakosság, a támogatási kérelmeket az egyes régiókat tekintve november 5. és 21. között lehetett beadni.     

Az Otthon Melege Programban a kormány eddig több mint 200 ezer háztartás energetikai korszerűsítéséhez járult hozzá, mintegy 30 milliárd forint támogatással.     
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.