Létrehozva: 2017.12.11.

Pszichológushoz került a Penny megalázott alkalmazottja

Rengetegen jelentkeztek a saját történetükkel, miután megírtuk: a Penny Market túlmunkát vár el a dolgozóitól, ám azt nem mindig fizeti ki, és kiabálnak a dolgozókkal, megalázzák õket.

Szerző Ripost

Hogy nem egyszeri túlkapásról van szó, azt bizonyítja annak az asszonynak a nyilatkozata, aki üzletvezető volt a Pennyben.

Először névvel és arccal vállalta történetét, később jelenlegi munkaadója kérésére elállt ettől. A nő azt állítja, nem kapták meg rendesen a pihenőnapjaikat sem, sőt, betegen is be kellett menniük.

Amikor ínhüvelygyulladással megműtöttek, ugyan nem mondta ki, de egyértelművé tette a felettesem, hogy kirúgnak, ha nem megyek be

– folytatja Tünde, akinek a szabadságát csak papíron adták ki.

Bemutatjuk András történetét is. Õ öt és fél évet húzott le a cégnél, és mint kijelentette:

tönkretették az életemet!

Amikor megszületett az első gyermeke, egy napot sem maradhatott otthon. Végül pszichológushoz került, mikor eljött a cégtől. Hogy miért, és minek volt kitéve, eláruljuk a mai %Ripost%-ban.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-