Ezúttal sajátos étkezési és öltözködési szokásokat szidalmaz Apáti István, miközben gyalázkodva szembehelyezi õket a keresztény vallású szavazókkal. Ráadásul kiderült, hogy az ügyben tegnap gyáván hazudott a Jobbik szóvivõje, Mirkóczki Ádám.
Mint ismeretes, tegnap több hangfelvétel került elő egy rádióadásból, melyben a Jobbik parlamenti képviselője, Apáti István durván szidalmazza zsidó honfitársainkat, valamiféle zsidó hatalomátvételt és befolyást emlegetve, ami ellen csak a "felébredő oroszlán", a hatalomra kerülő Jobbik vehetné fel a harcot.
Szó szerint ezt mondta:
„Az izraeliek, az izraeli érdekkörök teljesen szabadon garázdálkodhattak, mint Magyarország gyakorlatilag szabad prédává vált, most már nemcsak gazdasági, politikai, társadalmi, hanem igazságszolgáltatási szempontból is. Egyetlen olyan ország sincs a világon, ahol ezt megengedhetnék maguknak, de hát egyszer csak eljön az igazság pillanata, csak felébred az oroszlán, és csak megkapja az a politikai párt a lehetőséget, amely villámgyorsan rendet tenne e téren is, hiszen mi sem a zsebükben, sem a markukban nem voltunk, nem vagyunk és nem is leszünk”
" Tudjuk, hogy kikkel van tele a XIII. kerület, s hogy ki hogy jár, ha esetleg kirohanásokat intéz ellenük."
Aztán meg sajátos öltözködési és étkezési szokásokkal rendelkező, "nem biztos, hogy keresztény vallású" polgárokat szidalmaz.
![]()
Apáti István az említett adásban később is többször utal a zsidóságra, a „kiválasztott nép” kifejezést is használva. A teljes adás itt hallgatható meg. Apáti zsidógyűlölő kijelentései a felvétel 29.percében hallhatók.
Kiderült az is, hogy tegnap hazudott az ügyben Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője, aki egyébiránt kijelentette, hogy lényegében egyetért zsidózó képviselőtársával. Mirkóczki azt állította, hogy Apáti zsidógyalázó szavai Simon Perez korábbi izraeli miniszterelnök megnyilvánulásai kapcsán hangzottak el. Csakhogy a fenti megnyilatkozás és Simon Perez nagy vihart kiváltó 2007-es kijelentései között 4(!) esztendő telt el...
