RETRO RÁDIÓ

A világ legizgatóbb szexkalandját már a tudomány is vizsgálja

A világ legizgatóbb szexkalandját már a tudomány is vizsgálja
J.D.
Szerző
J.D.
Létrehozva2017. 06. 30. 00:45

Jutottál már a gyönyörök csúcsára 10 ezer méter magasan? Aki már átélt orgazmust repülõgépen, azt mondja, bombasztikus élmény. Egy kutatás pedig utánajárt, vajon mitõl lehet az.

Vannak, akik rettegnek a repüléstől, akadnak, akik élvezik, de a többség leginkább végtelenül unatkozik a hosszú repülőutakon. Nem is csoda: nem lehet felállni, nincs semmi értelmes dolog, amit csinálhatnál, egy idő után az olvasás se megy, aludni csak úgy-ahogy sikerül, és filmet nézni se lehet a végtelenségig.

Akadnak emberek azonban, akik egy kis szexszel töltik ki az unalmas órákat a repülőn. Természetesen nagy részük részeg, hála a kiszolgálásnak, és az se meglepő, hogy többnyire olyanok tartanak spontán pásztorórát a gépen, akik korábban életükben nem látták egymást.

Most tekintsünk el attól, hogyan és hol oldják meg (bár a mosdó a legkézenfekvőbb), és térjünk át arra, hogy az unaloműzés mellett más előnye is van a repülőgép-szexnek. Például az, hogy akik már csinálták, életük legfantasztikusabb szexélményeként számoltak be róla. Egy kutatás utánajárt, mi lehet ennek az oka.

1. Magasság

Kilenc kilométer magasságban lényegesen alacsonyabb a légnyomás és kevesebb az oxigén, ami alapból is összezavarja az emberi szervezetet. Ebben az állapotban minden apró érintés hiperintenzív élvezetet nyúlt; hát még egy csók, vagy valami más!

2. Egekben a stresszhormonok

Emellett ott van a lebukás kockázata, plusz a tény, hogy egy alapvetően veszélyes helyzetben, mint a repülés, a szeretkezés kiszolgáltatott helyzetébe kerül a pár. Ez a két tényező az egekbe emeli az endorfin és adrenalin szintet, és a stresszhelyzetekben tapasztalt emelkedett készenléti állapot is belép a képbe. Vagyis minden idegszál ki van hegyezve az ingerekre.

3. Vibráció

A repülőgép lágy rezgése fokozza az izgalmat, ami nem csoda: normál szex közben is bevetnek a párok vibráló eszközöket.

4. Eszméletlen orgazmus

A nyomáskülönbség miatt fantasztikus élmény az orgazmus, ráadásul a repülőgépen kevesebb az oxigén, mint a földön, ami fokozza az eufóriát. Emiatt valósággal robban az orgazmus.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.