RETRO RÁDIÓ

Helyetted is szétnéz az autód

Helyetted is szétnéz az autód
Gergely Dániel
Szerző
Gergely Dániel
Létrehozva2015. 06. 29. 12:04

A nehezen belátható keresztezõdésbe betekintõ, illetve a tolatásnál, oldalirányból közeledõ jármûvekre figyelmeztetõ berendezések nagyban megkönnyítik az autósok dolgát. A Ford új fejlesztése most ezt a két rendszert ötvözi.

Az autós optikai rendszer 1 megapixeles kamerái a kocsi orrán, illetve farán helyezkednek el, és 180 fokban figyelik környezetüket. Mivel azonban az emberi szem számára az ilyen félgömb-panorámakép nehezen értelmezhető, a műszerfali monitoron hármas osztásban jelenik meg a kép: torzításmentes képen láthatjuk a balról és jobbról érkezőket, valamint középen egyenesen előre, illetve hátra tekinthetünk, a tolatókameráknál megszokott módon.

Az első és hátsó kép akár egyidejűleg is megjeleníthető a műszerfali 8 colos monitoron; a kép 10 km/óra sebesség felett automatikusan kikapcsol.

A hármas konfiguráció kedvezőbb, mint az eddig elterjedt, kettős osztású képek, ahol csak balra, illetve jobbra tekintett a kamera: a középső nézet elhagyása funkcionálisan indokolt volt, ám aki próbált ilyen rendszerrel manőverezni, tudja, hogy a kép értelmezése a folytonosság hiánya miatt igen nehézkes.

Európában az idén bevezetendő Ford S-MAX és Galaxy buszlimuzinokon debütál az új technológia, amelyet

2020-ra minden szabadidő- és kishaszonjárművén be szeretne vezetni a gyár.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.