Létrehozva: 2023.06.12.
Módosítva: 2023.06.12.

Kiderült, mikor jönnek a magyar napelempiacon a változások

A nyáron sok minden eldőlhet a hazai napelempiacon.

Az új technológia tovább csökkentheti a napelem-beruházások megtérülési idejét, ám sok múlik azon, milyen feltételekkel szűnik meg a betáplálási stop Magyarországon. Vácz Ádám, a Sunova Solar hazai kereskedelmi igazgatója kiemelte, az Európai Unió egyre több pénzt áldoz a nap- és szélenergiára, hogy növelje függetlenségét- írja a vg.hu. 

A cikk beszámolója szerint még idén nyáron megtudjuk a szaldó és a bruttó elszámolás alakulását, az új árazást, szeptemberben pedig azt is, mely régiók mentesülnek a betáplálási stop alól. Szeptemberben nagyon megindulhat a lakossági szektor – jelentette ki a Világgazdaságnak Vácz Ádám. A Sunova Solar hazai kereskedelmi igazgatója hozzátette, ha véget ér az Európában – ebben a formában – egyedülálló tiltás, 40 ezer lakossági rendszer várhat telepítésre.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A szakértő szerint a 2016-ban alapított Sunova Solarnak jó esélye lehet a lakossági megrendelésekért zajló versenyben. Ezt azzal indokolta, hogy a szektorban tevékenykedő cégek igyekeznek specializálódni, a Sunova Solarnak pedig fontos szegmense a lakossági piac, ezért is fókuszál a háromfázisú hibrid inverterekre.

A nagyobb energiafüggetlenség a cél

„Amiben versenyelőnyünk lehet, hogy egy csomagban tudjuk kínálni a paneleket, az invertert és az energiatárolót is, erre kevés gyártócég képes Magyarországon. Ez a megoldás nagyobb energiafüggetlenséget jelenthet a vevőnek, hiszen első lépésben azt használja, amit megtermel épp, másodikban azt, amit magánál tárol, és csak harmadikként kell vásárolnia az energiaszolgáltatójától” – jegyezte meg Vácz Ádám, aki úgy számol,

a lakosságnál a korábbi nyolc évről ötre csökkent a megtérülési idő

még a betáplálási stop előtt. Hogy ez nő vagy csökken a piac megnyitását követően, az majd az új feltételektől függ.

Az Európai Unió nem hagyná Kínára a napelemgyártást

Ami a vállalkozásokat illeti, korábban mindenki arra várt, hogy megjelenjenek a pályázatok, de ezek a támogatások az uniós források hiányában momentán nincsenek. Viszont a szerződéses energiaárak közben elszabadultak, a cégek már külső segítség nélkül is sorra telepítik a napelemeket, így ezen a területen is nagy fellendülés várható.

Az Európai Unió az orosz–ukrán háború kirobbanása óta sokat fektet a nap- és szélenergia támogatásába, hiszen ez erősíti az energiafüggetlenségét. Sőt, most már a napelemgyárak építését is finanszírozza, mert nem akarja megadni a lehetőséget, hogy kizárólag Kína kezében legyen a gyártás

– világított rá a kereskedelmi igazgató. Megjegyezte, a problémák hasonlók, mint Magyarországon, hiszen a hálózat egyelőre a kontinens számos területén nem elég fejlett a napenergia ilyen mértékű befogadására.

Európában hatalmas az igény a napenergiára

Vácz Ádám kiemelte, Európa a világ napelemgyártásának első számú felhasználója, nem véletlen, hogy a Sunova Solar – amely Kínában és Vietnámban üzemeltet gyártóegységet – mindössze egy éve kezdte meg a terjeszkedését a kontinensen, de máris külön raktára van Olaszországban, Spanyolországban, miközben jókora készlettel rendelkezik Hollandiában és Lengyelországban is. Európán kívül pedig példaként említette, hogy értékesített mennyiség tekintetében a hetedik a világ egyik leggyorsabban növekvő piacán, Brazíliában.

Az idei első negyedévben összességében csaknem 2,5 gigawatt kumulatív napelemmennyiséget szállított világszerte, az év második felére pedig 10 gigawattnyi teljes napelemmodul-gyártási kapacitással rendelkezhet.

Mindenki készül a müncheni InterSolarra

A jelenlegi szituációban természetesen minden gyártó és forgalmazó nagyon készül a június 14. és 16. között Münchenben rendezendő InterSolarra, amelyen

összesen 2400 cég mutat be napenergiával kapcsolatos termékeket és szolgáltatásokat.

Legtöbbjük nagy durranással várja az érdeklődőket, így tesz a Sunova Solar is, amely június 14-én leplezi le három új, nagy hatékonyságú modulját, emellett Németországban mutatja be az európai lakossági piacra szánt háromfázisú invertereket és akkumulátoros tárolási lehetőségeket.

Az új technológiával tovább csökken a megtérülési idő

Vácz Ádám a technológiai újításokkal kapcsolatban elmondta, a közelmúltban a napelemek új technológiája vált elérhetővé az iparágban: a TOPCon (Tunnel Oxide Passived Contact) esetében a napelempaneleket úgy tervezték, hogy növeljék a modulok teljesítményét és tartósságát a PERC (Passivated Emitter and Rear Contact) technológiához képest.

Az új megoldás a számítások szerint a villamos energia kiegyenlítésének költségét 10,3 százalékkal, a telepítési területet pedig 5 százalékkal csökkenti, 1,2 évvel lerövidítve a beruházás megtérülési idejét.

A szakértő úgy véli, a gyártási oldalon a TOPCon folyamata nem áll messze a PERC panelekétől, a gyártósorok két további szakasz hozzáadásával alkalmazkodhatnak a TOPCon-termeléshez.

 

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből - képek

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANIMÉKER

Újabb helyen lehet majd gyógyszert venni

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANIMÉKER

Tízből kilenc ember elköveti ezeket a hibákat, ha külföldi webáruházból rendel

MANIMÉKER

Tiéd lett az 1 milliárd 445 millió? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Krausz Gábor újragondolta a magyarok kedvenc ételeit egy hotelben, ahol kamatmentes részletfizetés is van

MANIMÉKER

Nyugdíjjogosultság: tényleg lehet szolgálati időt vásárolni?