RETRO RÁDIÓ

Vissza nem térítendő: ötmilliárd forintos pályázat indul autók és robogók vásárlására

Mit tegyünk ha szembe tűz a nap?
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 20. 22:45

A vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként.

Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat indul szerdán a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. A vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint. A taxis szolgáltatók esetében a támogatás a beszerzési ár 55 százaléka is lehet.

Fotó: 123RF

A Klíma- és természetvédelmi akcióterv értelmében az eddiginél szélesebb vásárlói kör számára szeretnék elérhetővé tenni az elektromos meghajtású gépjárművek megvásárlását, ezért a támogatási rendszert a kedvezőbb árazású autók felé mozdították el.

Elektromos segédmotoros kerékpárt cégek és egyéni vállalkozók, főként futárok vehetnek a pályázat keretében, a 100 ezer és 1 millió forint közötti robogók esetében a támogatás elérheti a beszerzési ár 55 százalékát. Olyan tevékenységeket szeretnének támogatni, amelyek az átlagosnál nagyobb futásteljesítménnyel járnak, mert ezzel lehet a leginkább hozzájárulni a klímaváltozás elleni harchoz – fejtette ki az ITM államtitkára.

A pályázatok benyújtása június 15-én indul, jelentkezni a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2022. június 1-jéig lehet a https://elektromobilitas.ifka.hu pályázati portálon keresztül. A beadás egyszerűbb és gyorsabb a korábbinál, a dokumentumokat kizárólag elektronikus úton kell benyújtani – írja az MTI.

Az új pályázat illeszkedik a gazdaság újraindítását segítő, átfogó gazdaságvédelmi akcióterv céljaihoz is, hiszen a hazai gazdaság egyik legfontosabb húzóágazata a járműipar, és az elektromobilitási szektor erősítése a kormány kiemelt célja – jelezte az államtitkár.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.