RETRO RÁDIÓ

Mától pályázhatnak a fővárosiak az ingyenpénzre!

Mától pályázhatnak a fővárosiak az ingyenpénzre!
F. G.
Szerző
F. G.
Létrehozva2016. 07. 25. 06:50

Érdemes rámozdulnod erre a lehetõségre, mutatjuk a fontos részleteket.

Újabb régiókkal folytatódik a 2016. július 4-én meghirdetett hűtő- és fagyasztógép-csereprogram. Ehhez összességében 500 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre, amit a régiók között a lakosság arányában osztottak el.

A pályázat során előnyben vannak az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok, minden régióban elsőként ők adhatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton.

 A nagy érdeklődést mutatja, hogy az eddig már pályáztatott régiókban a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt néhány óra múlva felfüggesztették a jelentkezéseket.

A következő napokban a közép-dunántúli régióban, benne a fővárossal, július 25-én, a közép-magyarországiban pedig július 26-án lehet pályázni a pénzekre.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának maximum 50 százaléka, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25.000 forint, A++ energiaosztály esetén 35.000 forint, míg A+++ energiaosztályú hűtők esetén maximum 45.000 forint.
Amennyiben marad rendelkezésre álló forrás, úgy más magánszemélyek is pályázhatnak, ha korábban nem cseréltek háztartási gépet a pályázat keretében. A pályázati útmutató megtekinthető a www.kormany.hu illetve a https://hgcs-2016.nfsi.hu/ oldalon.

A pályázathoz elengedhetetlen az ügyfélkapus regisztráció!

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.