
Fizess szelfivel
A legnagyobb bankok új technológiákkal igyekeznek gyorsabbá, biztonságosabbá tenni az elektronikus vásárlásokat. Arcfelismerõ azonosítást fejlesztettek ki, de olyan ügyfelek is vannak már, akik kulcstartójukkal vagy karpántjukkal fizethetnek.
![]()
Idén ősztől újszerű azonosító módszer kísérleti üzemét kezdi meg a MasterCard. Az online fizetések még biztonságosabbá, még kényelmesebbé tételét szolgáló arcfelismerési technológia első hallásra idegennek tűnhet, ám ha egy kicsit belegondolunk, csupán annyit kell majd tennie a vásárlóknak, hogy a vásárlás végén lőnek egy szelfit – a telefonra letöltött alkalmazás az elkészített portré alapján előállít egy kódsorozatot, és azt (tehát nem az arcképet) küldi tovább a banknak. Ha ez megegyezik a náluk tárolt kóddal, engedélyezik a fizetést.
A MasterCard szerint a megoldás praktikusabb, mint a jelszó, amit olykor elfelejtünk, máskor pedig ellopnak. Felmerül a kérdés, hogy nem lehet-e ezt a rendszert is becsapni, például úgy, hogy a rosszfiúk letöltik a világhálóról a fényképünket, és azt mutatják fel a telefon kamerájának fizetéskor –
erre azt találta ki a MasterCard, hogy a hitelesítéshez pislognunk is kell egyet.
![]()
Míg a szelfis fizetés még csak most lép be a tesztüzembe, azon már tavaly túlesett, és idén nyártól élesben üzemel a Barclay’s Bank kártyamentes fizetési rendszere, a bPay. Az egyelőre csak Nagy-Britanniában elérhető rendszer hasonló a nálunk is ismert paypass technológiához: a számlaadatokat egy chip tárolja, amelyet csak oda kell érintenünk a terminálhoz, és máris lezaljik a tranzakció.
A nagy különbség az, hogy erre nem a bankkártya szolgál, hanem olyasvalami, amit amúgy is magunknál tartanánk: egy karperec, egy kulcstartódísz, vagy akár egy elektronikus matrica, amelyet felragaszthatunk mondjuk a mobiltelefonunk hátlapjára. Az előny nyilvánvaló:
minél kevesebb dolgot kell magunkkal vinnünk, annál kisebb az esélye, hogy elveszítjük.
A megoldás alaphelyzetben korlátozott összegű fizetésre alkalmas, ám arra is lehetőség van, hogy napi limitet állítsunk be; utóbbi remek megoldás például, ha nagyobbacska gyermekünk fesztiválra megy, de nem szeretnénk, hogy nyakló nélkül költsön.




