
Délre elfogyott a mosógépcsere pályázaton belül a Nyugat-Dunántúliaknak jutó pénzkeret. Mint már megírtuk, a mosógép hozzájárulásra régiónként és szakaszosan lehet jelentkezni. A következõ kezdési idõpont július 6. nulla óra.
![]()
Déli 12 óráig tartott ki az NFM pénze a ma nulla órakor megnyílt hűtőgépcsere-pályázatban a Nyugat-Dunántúli régió – Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye - 966 ezer lakosának jutó szűk ötven millió forintos keretből.
Amint arról a Ripost már beszámolt, az Otthon melege program keretében meghirdetett, energia-megtakarítást célzó mosógépcsere pályázat keretében országosan összesen 500 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a nyertesek.
Ezt osztotta fel a tárca régiókra, a lakosságszám arányában.
A régiónkénti pályázati rendben a következő Dél-Dunántúl lesz. Július 6-tól pályázhatnak a Baranya-, Somogy- és Tolna megyeiek, a részükre fenntartott 47,4 millió forintból.
![]()
A mai tapasztalatok azt mutatják, hogy aki szeretne részesülni a költségvetési támogatásból, annak korán kell majd kelnie.





