RETRO RÁDIÓ

Világrekord: 14 ország egyetlen tankolással!

Világrekord: 14 ország egyetlen tankolással!
Gergely Dániel
Szerző
Gergely Dániel
Létrehozva2015. 06. 19. 09:50

Két brit autós a hollandiai Maastrichtból Magyarországig jutott el tankolás nélkül. Ez önmagában is szép teljesítmény, csakhogy a rekorderek nem egyenesen jöttek: úgy kanyarogtak, hogy minél több országot érintsenek a spórolós kirándulás alatt.

3,72 literes átlagfogyasztás

Egy Audi A6 TDI ultra, egy gondosan megtervezett útvonal és két, mindenre elszánt sofőr: ennyi kellett ahhoz, hogy 28 óra non-stop vezetés és 1864,7 megtett kilométer után új világrekordot hirdethessen ki a Guinness ellenőre.

A brit királyi autóklub (RAC) szervezésében Andrew Frankel újságíró és Rebecca Jackson szakkommentátor, egykori autóversenyző június 9-én reggel indult útnak. Céljuk az volt, hogy

tizennégy ország érintésével megdöntsék a tankolás nélkül átlépett országhatárok világcsúcsát.

Útvonalukat úgy tervezték meg, hogy a városi szakaszokat lehetőség szerint éppúgy elkerüljék, mint az autópályákat: előbbi a túl lassú, utóbbi a túl magas sebesség miatt nem lett volna optimális a fogyasztás szempontjából. Még így sem sikerült teljesen kiküszöbölniük minden zavaró tényezőt: egy baleset miatt dugóba kerültek, egy lezárt alagút pedig hegyi hágóra kényszerítette a 90 km/órás átlagra törekvő duót.

Végül több mint egy nap, gyakorlatilag szüntelen vezetés és tizenhárom országhatár után a teljesen gyári állapotú, 190 lóerős Audi Belgium, Luxemburg, Franciaország, Svájc, Lichtenstein, Ausztria, Németország, Olaszország, Szlovénia, Horvátország, Bosznia és Szerbia érintésével megérkezett Magyarországra.

Ez kevés híján 1865 kilométert jelentett egyetlen, 73 literes tankkal. A modell hivatalos átlagfogyasztása 4,2 liter;az új világrekord ennél mintegy fél literrel kedvezőbb fogyasztásnak felel meg 100 kilométerenként.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.