
A számok alapján egy 60 év körüli házaspár nyerhette meg az ötmilliárdot, akiknek valószínûleg már felnõtt gyermekeik vannak. Fél Magyarország õket keresi!
Hihetetlen, de két egymás melletti számmal nyert valaki ötmilliárdot az ötöslottón hétvégén. De ugyan ki ikszelné be az ötvenötöt és az ötvenhatot? Talán az a középkorú házaspár, amelyiknek egyik tagja 1956-ban, a másik pedig 1955-ben született.
Mutatjuk tovább is az okfejtést. Az '55-ben született felnőtt idén 60 éves, simán lehet egy 18 éves unokája, de a 83 is gyanús, hiszen egy 60 éves szülőnek lehet 1983-ban született gyermeke - a szerkesztőségünkön belül is előfordulnak ezek a kombinációk szülő és gyermek között.
Az izgalmas felfedezéssel persze egyelőre semmire se megyünk, de érdemes mindenkinek végiggondolnia, ezek alapján ráismer-e valakire környezetében, főleg ha pénzt akar kölcsönkérni a lottónyertestől. Az biztos, hogy van miből: az ötmilliárd forint jól befektetve - akár csak állampapírban - havonta 10 millió forintot termel.





