Létrehozva: 2021.06.10.

Júliustól igényelhetők a kedvezményes újraindulási kölcsönök

A gazdaság újraindításának időszaka jön Magyarországon.

 

Lezárul a gazdaságvédelmi akcióterv, a járvány elleni védekezés szakaszából átléptünk a gazdaság újraindításának időszakába. Ehhez új pénzügyi programokra van szükség, tovább támogatva a vállalkozásokat. A Széchenyi-kártya program új, újraindítási, Go! elnevezésű konstrukcióival továbbra is kedvező, fix 0-0,5 százalékos kamatozású, államilag támogatott kölcsönhöz juthatnak a kkv-k

– mondta a megkeresésére Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója kiemelte: JÚLIUSTÓL AZ ÚJRAINDÍTÁSI HITELPROGRAMOK VÁLTJÁK A CÉGEK LIKVIDITÁSÁNAK MEGŐRZÉSÉT TÁMOGATÓ KRÍZISKONSTRUKCIÓKAT A SZÉCHENYI-KÁRTYA PROGRAMBAN. Krisán László ezt annak kapcsán részletezte, hogy Orbán Viktor a Világgazdaság tegnapi konferenciáján bejelentette: a költségvetésnek ellensúlyoznia kell a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá! programjának kivezetését. EHHEZ AZ ÁLLAM KEDVEZŐ, LEGFELJEBB FÉL SZÁZALÉK KAMATOZÁSÚ HITELKONSTRUKCIÓKAT BIZTOSÍT, AMELYEK A MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK ÚJRAINDÍTÁSÁT SEGÍTIK – JELENTETTE BE ORBÁN VIKTOR. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com A miniszterelnök kiemelte, hogy erre a célra a KAVOSZ Zrt. Széchenyi-kártya programja a legrugalmasabb eszköz. Krisán László a részletekről elmondta: a krízistermékek helyett július 1-jétől négy új konstrukciót vehetnek igénybe a vállalkozások, szeptembertől pedig újabb kétféle termékkel bővül a Széchenyi-kártya program. Júliustól elérhető a Széchenyi Folyószámlahitel Go!, amely kétéves, 0,1 százalékos fix kamatozású, legfeljebb százmillió forintos hitelkeretet tesz elérhetővé a gazdaság szereplőinek. Szintén rendkívül kedvező kamatozású termékként igényelhető a következő hónaptól a Széchenyi Likviditási Hitel Go!, amely szabadon felhasználható forgóeszközhitel. A maximum hároméves futamidejű hitel kamata fix nettó 0,2 százalék.

György László a mikro-, kis- és középvállalkozásokat segítő országos szakmai roadshow szolnoki állomásán elmondta: a 2600 milliárd forintból 600 milliárd forint a vissza nem térítendő támogatás és 2000 milliárd forint az a kedvezményes, csaknem nulla százalékos kamatozású hitel, amelyet az állam kamattámogatással támogat. Továbbá van tőkekonstrukció is, ha valamely vállalkozásnak nem hitelre, hanem tőkére van szüksége – tette hozzá.

Elmondta, hogy a technológiaváltó támogatási program 200 milliárd forintos keretösszegéből pénteken meghirdettek 100 milliárd forintot, amely egy hónap múlva pályázható. A benyújtott pályázatok elbírálása legfeljebb 45-60 napig tart. A program fennmaradó összegét ütemezetten fogják meghirdetni.

Ezzel a programmal a jövő technológiáiba fektető, digitalizáló vállalkozások beruházásait támogatják. A támogatások minimun 3 legfeljebb 249 embert foglalkoztató vállalkozásoknak járnak és létszámarányosan vehetők igénybe – mondta.

Hozzátette: ezek feltételesen vissza nem térítendő támogatások, akkor nem kell azokat visszafizetni, ha a vállalkozások a maguk szintjén digitalizálnak, mert „ez a záloga a megmaradásuknak”. A másik feltétel, hogy a magyar gazdasági növekedés kétszeresével kell bővülniük a következő három éves periódusban.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban jelenleg több mint háromezer vállalkozás jut forráshoz a program első körében. Ez a program megjelenik majd augusztus végén is, akkor 25-30 milliárd forintos kerettel, de összesen 50 milliárd forint fog rendelkezésre állni a következő fél évben. Ezt az ötezernél kevesebb lakosú települések vállalkozásai vehetik igénybe, azok közül is a legkisebbek, akiket eddig nem értek el a támogatási programok. Tipikusan a tíz fő alatti társas vállalkozásoknak szól a program, amelyek helyben értéket nyújtanak – közölte György László.

Elmondta, hogy az említett programok kifejezetten a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak szólnak, de a felnőttképzési programokat a nagyvállalatok is igénybe vehetik.

Fontosak nevezte, hogy a vállalkozók a jövőt jelentő legmodernebb technológiába fektessenek, másrészt a dolgozók rendelkezzenek a technológia működtetéséhez szükséges tudással, mert így tudják megerősíteni a munkahelyeket Jász-Nagykun-Szolnok megyében és így tudnak hozzájárulni a cégek növekedéséhez – mondta.

György László kiemelte, hogy a megújult vállalkozói információs portál (vali.hu) segítségével a korábbinál lényegesen könnyebbé vált eligazodni a kedvezményes hitelek, támogatások, képzések és tanácsadók között, „mindössze három kattintásra rövidült” a keresés – jegyezte meg, és a helyszínen be is mutatta a jelen levő vállalkozóknak a portált.

Az államtitkár előadásában beszélt arról is, hogy az elsődleges munkaerőpiacon 27 ezer 800-al többen dolgoznak, mint egy éve, a munkahelyek külföldön és a közfoglalkoztatásban szűntek meg. A magyar foglalkoztatási ráta elérte a V3-ak szintjét és meghaladta az európai uniós átlagot. 2021 első negyedévében már Magyarországon volt a negyedik legnagyobb GDP-növekedés az Európai Unióban, negyedéves alapon.

Sziráki András, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: van mire építeni, a megye gazdasága elérte a 3000 milliárd forintos teljesítményt. Ennek 59 százalékát a feldolgozóipar reprezentálta, ezt követi a kereskedelem és a mezőgazdaság is dobogós helyen van. Hozzátette, hogy az utóbbi két évben a keresetek évente 10 százalékot meghaladó mértékben növekedtek.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a város 2019-es, mintegy 7,3 milliárd forint adóbevételéből körülbelül 5,6 milliárd forint volt az iparűzési adó és 1,6 milliárd forint az építményadó. 2020-ban 4,6 milliárd forintra csökkent az iparűzési adó, az építményadó összege nem változott. Szolnok városa egymilliárd forint adókieséssel számol, amelyet állami kompenzációval lehet véleménye szerint kezelni, a működés rendben van – tette hozzá.

A vállalkozókat segítő rendezvénysorozatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a területi kamarák és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hívta életre György László kezdeményezésére 2019-ben, a programon eddig több ezer vállalkozás képviselője vett részt országszerte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!