A bakelitlemez után itt az újabb retró őrület

Akinek volt valaha bakelitlemez-gyűjteménye, ma is eskü alatt vallja, hogy lemezjátszóról lejátszva sokkal bársonyosabban szól minden zene, mint amit digitálisan öntenek ránk. És aki nagyon belemerül a retró-hangtechnikába, óhatatlanul is továbblép. Most a kazettákon a sor: haló poraiból éled újjá a régi technika – a forgalmi adatok egyértelműen ezt igazolják.

2018-ban 23 százalékkal több kazettát adtak el, mint egy évvel korábban, azonban van olyan ország, ahol sokkal nagyobbat robbant a kazettapiac.

Nagy Britanniában 125 (!!!) százalékkal ugrott meg a piac, és a trend folytatódik! Amerikában például a gyártók már nem is győzik az iramot, sokkal nagyobb a kazettákra a kereslet, mint amennyit piacra tudnak dobni.

Az elakadást az okozza, hogy a kazettákban lévő szalag elkészítéséhez szükséges egyik alapanyag jelenleg hiánycikk a világon. Legalábbis a kívánt minőségben biztosan. A legnagyobb amerikai kazettagyártó, a National Audio Company azért szorult meg, mert az egyetlen gyár, ahol előállítják a gamma-vas-oxidot az Államokban, az idei év nagy részében felújítás alatt állt.

A magnókazetták fénykora az 1970-es, 1980-as évekre tehető, ekkor a mikrobarázdás hanglemez mellett ez volt a legelterjedtebb hanghordozó. Különös népszerűségnek örvendett a fiatalok körében, de az élet valamennyi területén használták a hangtechnikában (pl. nyelvoktatás, riportkészítés stb.) Bár kommersz célokra használták leginkább, az 1980-as évekre több cég is kifejlesztett professzionális, stúdió célú kazettás magnetofont is, ilyen volt a legendás svájci Revox cég B 710 típusú készüléke. A magnókazettával megvalósítható hanghűség tehát alapvetően két tényező függvénye: a jelhordozó anyag és a rögzítésnél alkalmazott készülék minősége.

Noha megpróbálkoztak a minőség javításával (pl. Elcaset), a magnókazetta karrierjének végét a CD megjelenése okozta. Bár igen szűk kínálatban, de napjainkban is forgalmazzák, tekintettel a még jelentős számú hozzá való üzemképes eszközre.