Létrehozva: 2023.09.19.

Riasztást adott ki az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) telefonszámainak időleges másolásával csalók telefonálnak ismét magánszemélyeknek: egy-egy bank állítólagos problémájára hivatkozva ígérnek jegybanki segítséget, valójában azonban a beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét akarják megszerezni - közölte a jegybank.

Az MNB büntetőfeljelentést tesz, és felhívta a figyelmet, hogy a megkárosított állampolgároknak is célszerű a rendőrséghez fordulni.

telefon, okostelefon, mobiltelefon, telefonál, Pixabay illusztráció
Fotó: Pixabay

A közlemény szerint a csalók több esetben a jegybank központi, ügyfélszolgálati, illetve az emlékpénzeket forgalmazó lakossági pénztári telefonszámait másolják le időlegesen. Így úgy tűnhet, mintha a hívás az MNB-től érkezne. Az idén összességében immár 61 esetben érkezett az ügyfelektől jelzés arról, hogy a jegybank nevével visszaélve (telefonos másolással vagy anélkül) akarták őket megtéveszteni.

A telefonos bűnözők meséje szerint más csalók "támadták meg" az ügyfél valamelyik kereskedelmi banknál vezetett számláját és pénzeket utalnak el arról. Ezért sürgős segítséget, például azonnali másik bankszámlára való utalást, "vírusirtó" program - valójában további adatok megszerzésére vagy a számítógép irányításának átvételére alkalmas kémprogram- telepítését ajánlják, mert állításuk szerint, az MNB nevében "közreműködnek a banki utalásokban". Ha a hívott fél nem adja meg az általuk kért bizalmas banki adatait, a csalók a bankszámla befagyasztásával fenyegetőzhetnek.

Kiemelik: az MNB nem végez közvetlenül lakossági vagy vállalati ügyfelek számára kereskedelmi banki elszámolási, vagy ehhez kapcsolódó adminisztrációs tevékenységet, így nem kezdeményez kereskedelmi banki átutalással kapcsolatos telefonhívásokat sem. Sem az MNB, sem a kereskedelmi bankok nem kérik el soha az ügyfelektől telefonon vagy elektronikus úton azok bizalmas, valamely kereskedelmi banki rendszerbe történő belépésre szolgáló azonosítóit.

Ilyen telefonhívásnál így érdemes pontosító kérdéseket feltenni, és a legkisebb gyanú esetén is megszakítani a kapcsolatot és a jól ismert, az adott bank honlapján is feltüntetett banki ügyfélszolgálati telefonszámon érdeklődni.

Célszerű az ilyen csalárd telefonhívásokat jelezni az MNB ügyfélszolgálatának és a rendőrségnek, akár magánszemélyeket, akár gazdasági társaságokat érintenek. Ha az MNB károsultakról szerez tudomást, minden esetben maga is büntetőfeljelentést tesz a nyomozó hatóságnál.

A kiberbiztonsági kockázatok megelőzésére, csökkentésére az MNB, több egyéb hatóság és a pénzpiac szereplői KiberPajzs néven közös oktatási kampányt folytatnak az elektronikus pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek támogatására. Ennek kapcsán megújult az MNB Pénzügyi Navigátor weboldalának digitális biztonsággal kapcsolatos fejezete is - írták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hátborzongató fotót készített az iPhone

origo.hu

Ingyenes lesz januártól a tömegközlekedés

life.hu

Kiderült: íme, a magyarok 10 kedvenc karácsonyi filmje

hirtv.hu

Magyar tervezők új hidrogénhajtású járművét mutatták be Dubajban

ripost.hu

Tuvic Aleksandra és Gelencsér Kornél: Az első perctől kezdve együtt élünk

mandiner.hu

Váratlan bejelentést tett Zelenszkij felesége

origo.hu

Gyászol G.w.M exe, Nagy Melanie - brutálisan meggyilkolták a rokonát

mindmegette.hu

Akciós a Lidlben a pulykamell – ezeket készítsd el belőle a hétvégén!

ripost.hu

Marco Rossi jó hírt kapott, hetek óta erre várt

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

ripost.hu

Eltemették Galambos Erzsit, fotókon a búcsúztatása

life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Mit ne csinálj, ha ködben vezetsz?

MANI

10+1 tipp, hogyan spórolhatsz a fűtéssel

MANI

Itt a megoldás: így spórolhatunk rengeteget a hétköznapokban

MANI

Százezres mobilt vagy notebookot kaphatsz ingyen

MANI

Meglepő eredménnyel zárult a teszt: kiderült, melyik élelmiszerbolt a legjobb

MANI

Akár havi 2 millió forintot is kereshet egy informatikus Magyarországon

MANI

Hétfőn itt az újabb kereskedelmi ünnep, a Cyber Monday

MANI

Milliárdos lett valaki? Kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait