tóth gabi
Nem csak a nyugdíjasok kapnak dupla pénzt februárban, egyéb ellátásban részesülők is érintettek. Akik a következő listán szerepelnek, mind számíthatnak az extra pénzre.
Január elsejével a nyugdíjak és két tucatnyi egyéb ellátás összege 15%-kal emelkedett. Vagyis havi 27 ezer forinttal nőtt az átlagnyugdíj Magyarországon. Ha ehhez hozzávesszük még a 13. havi juttatást is, akkor ebben az évben ez összesen több mint 350 000 forint emelést jelent az időseknek. És nem csak nekik! Ki jogosult még a 2,5 millió nyugdíjason kívül a 13. havi nyugdíjra?
Postai kifizetés esetén a tizenharmadik havi nyugdíj, illetve tizenharmadik havi ellátás együtt, a szokásos nyugdíj-kifizetési napon kerül kifizetésre, azonban az összege az utalványon a rendszeres havi ellátástól elkülönült sorban külön feltüntetésre kerül. Bankszámlára történő utalás esetén a tizenharmadik havi nyugdíj, illetve tizenharmadik havi ellátás külön utalási tételként, de a nyugdíjakkal azonos napon, méghozzá 2023. február 10. pénteken kerül a számlákra.
Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-bejegyzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy az első, 15%-kal emelt összegű nyugdíjak 01.12-én csütörtökön érkeznek meg, február hónapban pedig az emelt nyugdíj mellett 13. havi nyugdíjat is fizetnek. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok átlagosan 416.000 forintot kapnak februárban, mivel a 15% nyugdíjemelés a 13. havi nyugdíjakra is vonatkozik.
A kifizetés iránt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hivatalból intézkedik, tehát az ellátásban részesülő személynek külön kérelmet nem kell benyújtania.
A folyósító Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint tizenharmadik havi nyugdíjra az jogosult, aki 2022 legalább egy napján, valamint 2023 januárjában öregségi nyugdíjban, özvegyi nyugdíjban, árvaellátásban, szülői nyugdíjban, vagy mezőgazdasági járadékban részesült. Rajtuk kívül azok is kapnak 13. havi nyugdíjat, akik olyan pénzellátásra jogosultak, ami nem minősül nyugdíjnak, de évente a nyugdíjakkal azonos módon emelkedik az összege. Ezek az ellátások a következők: