RETRO RÁDIÓ

Ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére

Ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 02. 24. 17:51

Idén márciusban immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az AMTS Automobil & Tuning Show keretein belül a hazai járműgyártás múltját, jelenét, jövőjét és világraszóló mivoltát felidéző tematikus kiállítás „Magyarok a Világ Járműgyártásában” címmel.

Az AMTS március 20. és 22. között kerül megrendezésre. Ahogy minden alkalommal, ilyenkor egy hétvégére a járművek – elsősorban autók, mellettük pedig hajók és repülők veszik át a főszerepet a Hungexpón. A rendezvény megnyitója már-már hagyományosan egy látványos élő show-val kezdődik a rendezvény első napján,március 20-án, pénteken, 13 órakor a Hungexpo „G” pavilonjában.

Érdemes korán érkezni, hiszen a megnyitó egyedülálló lehetőséget biztosít az autóipar iránt érdeklődők számára, hogy személyesen találkozzanak hazánk járműiparának sztárjaival. A megnyitó során számos vendéget szólítanak majd a színpadra, így az időben érkezőknek lehetőségük lesz meghallgatni hazánk autóiparának legjelesebb képviselőinek gondolatait, legyen szó mára már élő legendákról, a jelenkor legfontosabb szakembereiről a járműipar valamely területéről, vagy a jövő ígéreteiről, olyan fiatalokról, akikről biztosan sokat hallunk még a jövőben.

A szervező Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke minden évben nagy hangsúlyt helyez a fiatalok érdeklődésének felkeltésére. A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel az Autós Nagykoalíció ismét vendégül lát a rendezvény megnyitóján 700, a járműgyártás valamely területe iránt érdeklődő általános- és középiskolás diákot.

A szervezők célja, hogy a múlt és a jelen bemutatása mellett a diákok érdeklődésének felkeltésével hozzájáruljon a hazai autóipar jövőjéhez is. „Álmodj velem, mert ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthasz a világ tetejére!” – vázolja fel a csodálatos jövőt és karrier utat a fiataloknak Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke.

Bár a megnyitó önmagában is igen izgalmasnak ígérkezik, emellett gyakorlatilag kihagyhatatlan a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás megtekintése. „Az Autós Nagykoalíció célja, hogy nemcsak ezen a kiállításon, hanem a mindennapokban is bemutatásra kerüljenek azok a magyar vonatkozású járműipari csodák, melyek által nem csupán érdeklődés, hanem életre szóló inspiráció is születhet a fiatalokban. Továbbá az élvonalbeli kreativitás és mérnöki munka által reményeink szerint mindenki számára érezhetővé válhat, hogy ez az ágazat egy olyan terület, mely által garantált az anyagi- és egzisztenciális biztonság, attól függetlenül, hogy a tanulmányok befejeztével valakiből szerelő, értékesítő vagy egy olyan mérnök lesz, aki a jövőt álmodja” – tette hozzá Knezsik István.

A fiatalok mellett természetesen minden korosztályt sok szeretettel vár a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás, amely keretein belül 1500 négyzetméteren tekinthetőek meg a magyar járműipar büszkeségei. Találkozzunk március 20-án, 13 órakor a Hungexpo „G” pavilonjában!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.