
Az Új Nemzeti Galéria lesz a Városliget megújításának központi jelentőségű, a projekt nemzetközi fogadtatása szempontjából legfontosabb épülete.
A Városliget megújítására vonatkozó konkrét tervek ismeretében Magyarország lakosságának 80%-a támogatja a Liget Budapest Projekt teljes körű megvalósítását. A megkérdezettek négyötöde egyetért azzal, hogy a Városligetben épüljön fel az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház is – derült ki az országos kutatásból.

A Városliget Zrt. megbízásából az Inspira Research Group készített közvélemény-kutatást a Liget Budapest Projektről, a kutatás adatait személyes interjúk során rögzítették egy ezer fős, reprezentatív országos mintán, a megkérdezettek a tervezett új épületekről alkothattak véleményt.

Baán László, a projekt miniszteri biztosa elmondta: Ez a felmérés a harmadik olyan közvélemény-kutatás volt, amely szerint – a konkrét tervek ismeretében – a megkérdezettek döntő többsége támogatja a Liget Budapest Projekt megvalósulását.

Budapesten és országosan a többség támogatja a Liget projekt teljes körű megvalósítását, köztük az Új Nemzeti Galéria megépítését is, amely Baán László szerint a Városliget megújításának központi jelentőségű, a projekt nemzetközi fogadtatása szempontjából legfontosabb épülete.

A miniszteri biztos álláspontja szerint a Galériának a kiviteli tervek alapján most elkészített pontos és végleges látványtervei is megerősítik, hogy megvalósításával Budapest és az ország számára egy lenyűgöző szépségű és minőségű új kulturális intézmény jönne létre

A megkérdezettek körében az Petőfi Csarnok helyére tervezett Új Nemzeti Galéria az egyik legnépszerűbb új épülete a Liget projektnek, amelynek a részletes kiviteli tervei alapján elkészült látványos video érzékletesen megmutatja, hogy kívül-belül milyen lenyűgöző, Budapest és Magyarország számára egy valóban ikonikus, világszínvonalú új nemzeti intézmény jöhet létre a Galéria megépítésével.

