5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Trianon - nagyszabású történelmi rockopera az M5 kulturális csatornán

Trianon - nagyszabású történelmi rockopera az M5 kulturális csatornán
P. Petra
Szerző
P. Petra
Létrehozva2018. 11. 29. 12:11

A történelmi játékot az Esztrád Színház mutatta be a Hõsök terén.

December első napján az M5 kulturális csatornán lesz látható a Trianon című nagyszabású rockopera. A történelmi játékot az Esztrád Színház mutatta be a Hősök terén június 22-én Koltay Gábor rendezésében. A produkcióban, amelynek koreográfusa a makói Forgatós Táncegyüttes vezetője, Doktor László volt, több száz táncos, hagyományőrző, lovas és artista vett részt. A 12 kamerával rögzített felvételt szombaton 21.05-ös kezdettel tekinthetik meg az érdeklődők.

A darab a századfordulótól napjainkig vezet kiemelve az 1920-as trianoni békediktátumot, az azt követő revíziós időszakot, illetve a kényszerű alkalmazkodás körülményeit.  Emlékezik és elgondolkodtat.

A folkzenei elemekkel átszőtt szimfonikus hangszerelésű rockopera zenéjét Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője szerezte. A szövegkönyvet emlékezések, dokumentumok, költemények, megzenésített versek segítségével a produkció rendezője, Koltay Gábor állította össze.

Olyan szereplők tűnnek fel a színen, mint Varga Miklós, Vadkerti Imre, Kalapács József, Rudán Joe, Palcsó Tamás, Makrai Pál, Fehér Nóra, Benkő Péter, Ruttkay Laura, Sipos Imre vagy éppen Laklóth Aladár.

Aki többet szeretne megtudni a Trianon című rockoperáról, 12 órától bepillanthat a kulisszák mögé az Így készült a Trianon - zenés történelmi játék című műsorban. Az 52 perces werkfilmben exkluzív színészinterjúk és színfalak mögötti felvételek várják a nézőket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.