Létrehozva: 2018.11.02.

Jó pont a természetnek!

Szemlélet formáló bolt a Duna mentén.

Újabb kis pont ragyogott fel a környezettudatos vásárlás égiszén, miután 2018. október 24-én megnyílt a „ne pazarolj – zero waste shop and cafe.”

Elsőre talán furcsán hangzik a név, de ami mögötte van, az igazán érdekes. A történetünket kezdjük is a főszereplőinkkel, Ágival és Rékával. Két teljesen átlagos családanyáról van szó, akiket elszomorít a földi élővilág egyre hanyatlóbb állapota ezért együtt szerettek volna tenni valamit ez ellen.

A bolt és kávézó kitalálása után teljes erőbedobással dolgoztak azon, hogy álmuk megvalósuljon és egy olyan helyet tudjanak Önök elé tárni, ami tudatosan készül leszámolni a felesleges csomagolások okozta szeméttel. Egy helyet, ahol mindent egy helyen meg lehet vásárolni műanyagmentesen.

Míg egy hétköznapi boltban az ember előre csomagolt és előre adagolt mennyiséget vásárolhat meg, addig itt a hangsúly pont azon van, hogy a saját edényünkbe, az általunk elgondolt mennyiséget vigyük haza a lehető legkevesebb – vagyis nulla – hulladék előállításával.

A bolt lényege, hogy az áruk nagy kiszerelésben érkeznek, és ebből tudunk mi magunknak kimérni a saját tárolóeszközeinkbe annyit, amennyire épp szükségünk van.

A kínálatban megtalálhatóak zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, magvak, aszalványok, édesség, pékáru, olajok, lisztek, tészták, tejtermékek, fűszerek, zero waste háztartási eszközök és kimérhető természetes tisztítószerek.

Ha épp otthon hagytuk tárolóeszközünket, vagy most indulunk el a hulladékmentes háztartás útján, akkor a boltban beszerezhetünk üvegeket, vászonzsákokat.

A kávézó lehetőséget ad nekünk, hogy közösség építő előadásokon és workshop-okon vegyünk részt. A programokkal Ági és Réka szándéka, hogy a lehető legnagyobb körben tudják elterjeszteni ezt a fajta szemléletmódot. De ha csak szeretnénk egy helyet, ahol leülhetünk egy perce, egy finoman gőzölgő kávé mellett kicsit kikapcsolódni vagy olvasásra szánnánk pár percet, esetleg össze futnánk kismama barátnőinkkel, arra is tökéletesen megfelel a tágas és napfényes galéria.

De talán a legfontosabb mind közül, az hogy a vásárlók igényeit figyelembe véve szeretnének egy környezettudatos és barátságos helyet varázsolni a Fő utcában található kis ingatlanból.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!