Létrehozva: 2018.05.29.

Hat év alatt több mint százezer diák vett részt az OK Projekt tréningjein

2012-ben indította el a ma már általános és középiskolás diákokat is megszólító, ingyenes, pénzügyi tudatosságot fejlesztõ képzéseit a budapesti OK Oktatási Központ. A 2-12. évfolyamos gyerekekre szabott program hatalmas népszerûségnek örvend itthon és külföldön is: évente mintegy húszezer magyar diák vesz részt a játékos gyakorlatokra épülõ, a legfrissebb technológiai és kulturális trendeknek megfelelõ, élményalapú tréningeken. A hagyományos oktatási módszerekkel szakító, a 21. század kihívásaira választ adó képzési módszer iránt pedig többek között Finnországból, Malajziából és Szingapúrból is érdeklõdnek.

Szerző RIPOST

A hagyományos oktatás a világ minden pontján válságban van, a digitalizáció eredményeként „fénysebességre” gyorsult világunkban egyre nehezebb a fiatal generációk, főként az általános- és középiskolások figyelmét megragadni és hasznos tudást, ismereteket átadni. A problémára világszerte keresik a választ, Magyarországon pedig az OTP Fáy András Alapítvány által életre hívott és működtetett OK Projekt úgy tűnik, nemcsak hazai, de nemzetközi szinten is képes volt egy figyelemreméltó, hatékony módszert kialakítani.

„Egy éves alapozást, kutatást és körültekintő tudományos módszertani munkát követően, 2012-ben megnyitottuk a budapesti OK Oktatási Központot, és elindítottuk elsőként a középiskolásoknak szóló, korszerű pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismeretekre fókuszáló ingyenes képzésünket, melyet azóta általános iskolai modulokkal bővítettünk. Teljesen egyedi módszertanunk lényege, hogy az élményalapú oktatást, a gyerekek részéről a teljes bevonódást tartjuk a legfontosabbnak. Éppen ezért nagymértékben építünk a modern pozitív pszichológia vívmányaira, többek között a Csíkszentmihályi Mihály professzor által megalkotott Flow-elméletre.” – fogalmazott Dr. Schrankó Péter, az OTP Fáy András Alapítvány ügyvezetője.

Krétapor helyett robotok és YouTube sztárok

Az OK Oktatási Központ alapvetően négy szempontból közelíti meg gyökeresen újító módon az általános és középiskolásoknak szóló képzést. Egyrészt a képzések nagy része a fiatalok számára inspiráló, motiváló, vonzó környezetben, a szervezet saját tréningközpontjaiban zajlik. Másrészt a gyerekek a legújabb technológiai eszközök, így interaktív digitális táblák, táblagépek vagy éppen programozható robotok segítségével sajátíthatják el az ismereteket. Harmadrészt a kis létszámú csoportok és speciálisan képzett trénerek lehetővé teszik, hogy a fiatalok fesztelenül bevonódhassanak a játékos feladatokba. Végül, de nem utolsó sorban pedig az oktatás tartalma, a játékos, való életből vett, a legfrissebb popkulturális aktualitásokra reflektáló példákon, feladatokon keresztül, gyakorlatilag észrevétlenül, élményt szerezve tanulnak a gyerekek.

„A saját magunk által kidolgozott módszertant, tananyagot folyamatosan, évente több alkalommal frissítjük. A trénereinkkel szemben pedig elvárás, hogy képben legyenek a legfrissebb trendekkel, akár a fiatalok által kedvelt YouTube sztárokkal, influencerekkel, filmekkel, popdalokkal, számítógépes játékokkal – hiszen a gyerekeket a való életből vett példákon keresztül lehet megfogni. A folyamatos innovációban hiszünk, például az elmúlt időszakban egy dél-koreai gyártóval közös projektben már elkezdtük a legújabb programozható robotok alkalmazását a pénzügyi ismeretekre való képzés területén, de a közeljövőben tervezzük a virtuális valóság technológia beépítését is tantervünkbe.” – fogalmazott Gróf Henrik Balázs, az OTP Fáy András Alapítvány oktatás-szakmai igazgatója.

 

Egyre intenzívebb nemzetközi érdeklődés

Az első OK Oktatási Központ Budapesten nyílt meg 2012-ben, majd 2016-ban a Magyarország keleti régióit kiszolgáló nyíregyházi intézmény is elindult. A program sikerét jól jelzi, hogy a magyar módszertant átvéve tavaly Bukarestben is megnyílt az OK Center, melyet idén nyáron, a szlovákiai Nagyszombaton egy újabb tréning-centrum átadása követ. A nemzetközi érdeklődés azonban ennél jóval szélesebb körű a módszer, a know-how és a speciális oktatási tartalom iránt. A tavalyi évben az oktatási intézmények „nemzetközi Michelin-csillagát” kapta meg a szervezet, hiszen a tevékenységét a Finn Nemzeti Oktatási Ügynökséggel szorosan együttműködő Kokoa Agency standard minősítéssel tüntette ki. Legutóbb pedig az idén január végén, Londonban megrendezett nemzetközi Bett Show oktatás-technológiai szakkiállításon keltett jelentős érdeklődést a magyar projekt.

„Finnországtól Szingapúrig, az Egyesült Államoktól Ausztráliáig a világ minden pontjáról jelentős érdeklődés mutatkozik az OK Oktatási Központ által kidolgozott módszertan és különböző képzési termékek iránt. Látni kell, hogy az oktatás a világon mindenütt, a fejlett országokban is hatalmas kihívásokkal kénytelen szembenézni. Mi pedig egy olyan szakmai műhelyt hoztunk létre, ami felkerült a globális térképre is. A közeljövőben és középtávon ennek gyümölcseként számos nemzetközi együttműködésre van kilátásunk. Fontos leszögezni továbbá, hogy kollégáimmal már a felnőttképzés területével is foglalkozunk és hamarosan ebben az irányban is bővíteni fogjuk tevékenységünket.” – hangsúlyozta Dr. Schrankó Péter.

origo.hu

Mini Bora Bora, Jurassic park és bbq-lángos – lenyűgöző kalandok a Dunakanyarban

ripost.hu

Akikért hiába teszel meg bármit: ez a 4 csillagjegy a leghálátlanabb mind közül

borsonline.hu

Ilyen nagy már Nádai Anikó és Hajmásy Péter kétéves kisfia

hirtv.hu

Zokogva mesélte el egy nő, hogyan erőszakolta meg a jászberényi karateedző + videó

mindmegette.hu

Erre az egy dologra figyelj, és tökéletes állagú lekvárod lesz

hirtv.hu

Az utca embere Magyar Péterről: nem kéne becsapni a választókat! + videó

ripost.hu

Lecsapott az özönvízzel érkező vihar Magyarországra, mutatjuk képeken

mindmegette.hu

Itt vannak az árak! Ennyibe kerül a sült kolbász, a pizza és a lángos a Hungaroringen

ripost.hu

Melyik állatot láttad meg először a képen? Lelked titkait árulja el ez a személyiségteszt

ripost.hu

Döbbenetes, amit a párkapcsolatáról mondott Herceg Csabi

ripost.hu

Meglepő pletyka! Teljes titokban szakíthatott a magyar sztárpár

ripost.hu

Már közel 600 ezren látták: titokban készített siófoki videó szivárgott ki Szoboszlairól

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Ma szavaz az ország, a tét minden eddiginél nagyobb: háború vagy béke?

MANI

Leleményes a magyar: sokat spórolhatsz, ha nyáron veszed meg a karácsonyi ajándékokat

MANI

CSOK-ot igénylők figyelem: íme néhány kiskapu, amiről kevesen tudnak!

MANI

Indul a vakáció: van 15 tippünk, hogy zökkenőmentesebben teljen!

MANI

Pénzügyi tanácsadó árulja el: ezért érdemes utasbiztosítást kötni

MANI

Te nyerted meg a 2,7 milliárd forintot? Ezek az ötöslottó nyerőszámai

MANI

Kiderült, kinek a pénzére utaznak a kiberbűnözők - meglepő, de nem az idősekére!

MANI

Fontos határidő jár le: eddig van idő nyilatkozni!