
Ezentúl nem lehet kifogás, hogy azért nem porszívózunk, mert zavarnánk vele a szomszédot. Az új szabályok szerint ugyanis csöndesebbek lesznek.
Az Európai Unió egy újabb korlátozása lépett életbe szeptember 1-jén, mely a porszívókat érinti.
Három évvel ezelőtt -többek között- már szabályozták a maximális energiafogyasztást és a motorteljesítményt is. Azóta nem vehetünk 1600 wattnál erősebb gépet.
Emiatt a jelenleg forgalomban levő porszívók jó részét kénytelenek lesznek kivonni a gyártók a forgalomból, de nem ez lesz az egyetlen változás.
![]()
Milyen változások jönnek?
Hogyan változik a címke?
![]()
A korábbi címkékhez képest szeptembertől az éves energiafogyasztás kategóriájában leszűkítik a betűvel jelölt skálát. Eddig egy készülék tulajdonságainak hatékonyságát az ABC betűivel jelölték A-tól egészen G-ig. Az A „nagyon jó”-t, a G a „nagyon nem hatékony”-t jelentette.
Az új címkéken már csak D-ig terjedő értékek lesznek, viszont bevezetik az A+, A++ és az A+++ jelölést is. Az E, F, G jelölések megszűnésével a rosszabb minőségű porszívók így ki sem kerülhetnek a polcokra, azokat fejlesztenie kell a gyártóknak, hogy legalább egy D hatékonysági jelölést kaphassanak, vagy be kell szüntetni a gyártásukat.
![]()
Milyen szempontok alapján válasszunk porszívót?
A szakértők szerint az energiacímkén található értékek alapján válasszunk. Az energiaosztályon kívül nagyon fontos a porfelszedési képesség, azaz a DPU-érték. Érdemes átgondolni, hogy otthon a keménypadló vagy a szőnyeg felület a nagyobb, és ennek figyelembevételével olyan modellt választani, ami rendelkezik a megfelelő szívófejekkel és porfelszedési képességgel.
A zajszint szintén fontos szempont lehet a kisgyermekeseknél vagy az arra érzékenyeknél. A por visszabocsátási érték is lényeges döntési kritérium. Érdemes A osztályos modelleket választani, elsősorban az allergiásoknak, de mindenkinek, akinek fontos az otthona tiszta levegője.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Akkor csak kisebb teljesítményű, drágább porszívókat lehet majd kapni? – kérdezhetnénk. Ám nem kell aggódni. A készülékek nem lesznek kevésbé hatékonyak azért, mert kevesebb áramot vesznek fel, és kisebb (max. 900 watt) lesz a teljesítményük! A porszívó készülékek esetében a DPU (Dust Pick Up) az az érték, ami igazán fontos. Ez a szám mutatja a mutatja a szívóerőt!
Tudni kell, hogy egy ilyen készüléknél a motorteljesítmény és a szívóteljesítmény nem (feltétlenül) áll egyenes arányban egymással! Vagyis az egyik csökkenésével nem kell csökkennie a másiknak is.
Mivel az Ecodesign irányelvek nem csak a motorok teljesítményét szabályozzák, hanem azt is, hogy mennyinek kell minimum lennie a szívóteljesítménynek, ezért nem kell attól tartanunk, hogy rosszabb teljesítményű gépeket kapunk majd.
Az pedig, hogy a gyártók az adott elektromos energiából milyen szívóerőt tudnak előállítani, a mérnökök ügyességén múlik, és valószínűleg ez fogja meghatározni a készülékek ára közötti különbséget is!
![]()
Irány tehát a bolt?
Ha valaki kiszemelt már egy porszívótípust, akkor igen, hiszen ha az az adott modell nem felel meg minden pontban az életbelépő szabályozásnak, hamarosan már nem fogja tudni megvásárolni. Ha a „wattszám-bűvöletében" választ porszívót, és nem bízik abban, hogy a gyártók alacsonyabb wattszám mellett ugyanazt a szívóerőt fogják tudni felmutatni, akkor is itt az ideje a vásárlásnak.
Ugyanakkor a szigorodó szabályok nyilvánvalóan a vevők érdekeit is szolgálják, így összességében arra számíthatunk, hogy szeptembertől új, korszerűbb modellekkel fogunk találkozni a porszívó webáruházak virtuális polcain.
Fontos tudni, hogy habár elsejétől lépnek életebe az új szabályok, a régebben gyártott és még a boltban lévő készülékeket még eladhatják a kereskedők.

