Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.04.10.

Világszabadalom debütál a hazai rendezésű VB-n

Magyar cég által gyártott, hatékony, környezetbarát és biztonságos vízfertõtlenítõ rendszer telepítése kezdõdik meg a közeljövõben a július 14-én induló 17. FINA Világbajnokság fõ helyszínéül szolgáló Duna Arénában.

Szerző P. Petra

Az elektrolízis továbbfejlesztett formáját alkalmazó fertőtlenítő módszerrel naponta annyi vizet fertőtlenítenek majd át az Aréna medencéiben, mint egy közel 90 ezer lakosú város vízhálózata esetében. A rendszer előnyeit a világbajnokság után is élvezhetik majd az ország legkiemelkedőbb sport- és fürdőközpontját használók.

A 2017. július 14. és 30. között megrendezendő 17. FINA Világbajnokságra várhatóan 3500-4000 élsportoló érkezik. Közülük az úszó-, és műugró számokban versenyzők a fenntarthatóság jegyében épült Duna Arénában mérhetik össze tudásukat.

A világbajnokság fő helyszíne azonban már nemcsak az első olyan hazai komplexum, melynek befogadóképessége a világverseny után csökkenthető, de az első olyan helyszín is a vb-k történetében, ahol a medencéket, veszélyes vegyi adalékanyagok hozzáadása nélkül, környezetbarát módszerrel fertőtlenítik.

A német technológián alapuló, de itthon gyártott REDO fertőtlenítő eljárás vízből és sóoldatból elektromosság (elektrolízis) segítségével állít elő fertőtlenítő folyadékot. Hat komponensével hosszútávon, gyorsan fertőtleníti a vizet anélkül, hogy bármilyen más adalékanyagot használna, mint például klórgázt. Ez az élsportolók és a később itt sportoló, vagy úszni tanuló gyermekek szempontjából azért fontos, mert az úszómedencében nem lesz kellemetlen klórszag, és a klórgáz által gyakran okozott szem- és bőrirritációval, vagy a szintén gyakori fogzománc károsodással sem kell számolniuk.

Amellett, hogy nincs egészségkárosító hatása a rendszer további előnye a klórgázhoz képest, hogy biztonságos: a fertőtlenítő folyadék egy automatizált, zárt rendszeren keresztül adagolódik, így elkerülhető a klórgáz esetében igen gyakran előforduló túladagolás. Emellett egyszerűen lehet kezelni, működtetése költséghatékony, és nincs szükség speciálisan képzett szakemberekre sem.

A vízfertőtlenítő telepítése két hónapot vesz majd igénybe, hiszen a Duna Aréna két olimpiai medencéjében naponta annyi vizet fertőtlenít majd a gépezet, mint egy Székesfehérvár népességű város vízhálózata esetében lenne szükséges. A beruházás összköltsége 174 millió forint.

A rendszert telepítő, 2002-ben alapított REDO Water Systems jelenleg a világ 32 országában van jelen saját fejlesztésű és gyártású vízfertőtlenítő rendszereivel. Magyarországon többek között a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja és a Semmelweis Egyetem is a REDO technológiát alkalmazza, de a cég nemzetközi ügyfelei között megtalálható az amerikai Boeing repülőgépgyártó cég is. Az új vízkezelő technológiának köszönhetően a REDO Water Systems 2004-ben elnyerte a német kormány „Az év fejlesztése” díját. 

Szerző P. Petra

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Ez igen! Marsi Anikó a saját kezével újítja fel a házát - Videó

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

life.hu

Védelmező mágiák: így tarthatjuk távol az ártó erőket

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal