RETRO RÁDIÓ

Így kapcsolódik be Eger a gyorsforgalmi hálózatba

Így kapcsolódik be Eger a gyorsforgalmi hálózatba
Tóth Balázs
Szerző
Tóth Balázs
Létrehozva2017. 04. 03. 15:58

A kétszer kétsávos M25-ös út északi ütemére a jövõ év elején, míg a déli ütemére 2018 elején írják ki a közbeszerzést.

Egerben  ismertették a várost érintő gyorsforgalmi fejlesztés részleteit. Nyitrai Zsolt, a térség  országgyűlési képviselője elmondta, húsz éves ígéret az Egert az M3-as autópályával és a fővárossal összekötő 2x2 sávos gyorsforgalmi út, ami a most induló országos útfejlesztési programnak köszönhetően végre megépülhet.

Két ütemben épül meg az M25-ös

A 19 kilométeres M25-ös autóút építésének első ütemében tehermentesítik Andornaktályát és Nagytályát, valamint Eger déli közlekedési csomópontjait is átalakítják. Ezzel kapcsolatban a közbeszerzést kiírták, a munkaterületet jövő év elején vehetik birtokba a gépek. A politikus az első ütembe tartozó munkák közé sorolta, hogy 2018-ig Mezőkövesdet az autópályához csatlakoztatják. Az M25-ös nyomvonala által nem érintett település jelenleg is rendelkezik egy kétszer egysávos feljáróval a város déli határától 1 kilométerre futó M3-ashoz.

Nyitrai Zsolt szavai szerint 2017 elején megkezdődik a közbeszerzési eljárás az Eger és az Andornaktálya közötti szakaszon (északi ütem) is, 2018 elején pedig Andornaktálya és Füzesabony között (déli ütem). A kormány által korábban közzétett részletes ütemterv szerint a déli ütemet várhatóan 2020 első negyedévében adják át. A képviselő ismertette Eger másik fejlesztését is: egy intermodiális csomóponttal javulni fog az autóbusz-  és a vasútállomás közötti közlekedés. Ez a beruházás 2019-ben kezdődhet el és 5 milliárd forintból valósulhat meg.

Habis László, Eger polgármestere hangsúlyozta, kiemelkedő és történelmi jelentőségű a város számára, hogy intermodális csomópontjai lesznek, és az M25-ös révén végre bekerül az ország vérkeringésébe, mert gazdasága az iparon és az idegenforgalmon alapul.

Hat év alatt 30-40 százalékkal bővül a magyar gyorsforgalmi úthálózat

A rendezvényen a közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztos a kormány korábban bejelentett, 2022-ig tartó közlekedésfejlesztési programjáról beszélt. Homolya Róbert elmondta, 3700 milliárd forintból bővül Magyarország gyorsforgalmi- és vasúthálózata, miután soha nem látott mértékű, hazai és uniós forrás áll rendelkezésre.

A 2500 milliárd forintos közútfejlesztési tervben mintegy 900 kilométer hosszúságú, 2x2 sávos autópálya, vagy autóút épül meg. Az ország gyorsforgalmi úthálózata 30-40 százalékkal nő hat év alatt. A vasúthálózati fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta: 2022-ig mintegy 1200 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére, hogy a nemzetközi szabványoknak megfelelően korszerűsítse a pályaszerkezetet és új mozdonyokat vásároljon.    

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.