RETRO RÁDIÓ

Útfejlesztéssel javította borvidéke elérhetőségét Szekszárd

Útfejlesztéssel javította borvidéke elérhetőségét Szekszárd
P. Petra
Szerző
P. Petra
Létrehozva2017. 03. 31. 16:52

Összesen 9,5 kilométernyi út kapott szilárd burkolatot a Duna Aszfalt kivitelezésében.

Egy 1,2 milliárd forintos beruházásban 12 kilométer hosszan épül szilárd burkolatú út a szekszárdi borvidéken két ütemben. Az első ütem után a projekt részleteiről Szekszárd polgármestere számolt be. Ács Rezső elmondta, az út a Duna Aszfalt Kft. kivitelezésében, szekszárdi alvállalkozókkal épül, már több mint 9 kilométer már elkészült belőle. A beruházást a hárommilliárd forint értékű Mérey Mihály infrastruktúra-fejlesztő program keretében végzik el.

A már elkészült 9588 méternyi betonvápás vízelvezető a borvidéki úthálózat 16 szakaszán épült meg, többek között a Tóth, a Baranya, a Csötönyi, a Lisztes völgyben, Hidaspetrén és a Csacska szurdokban. A kivitelezés második ütemében a Csötönyi völgyben, a Szőke szurdokban és a Bodzás dűlőben további 2,6 kilométert látnak el burkolattal.

A beruházásnak talajjavító szerepe is van, mivel szilárd burkolattal látták el azokat a földutakat, amelyeket a nyári esőzések gyakran elmostak.

Eddig a birtokok 30 százaléka nyert jobb elérhetőséget

A polgármester hozzátette, a történelmi borvidéken jelentős útszakaszokat kell még szilárd burkolattal ellátni, amire minden évben több tízmillió forintot tervez fordítani az önkormányzat. Az útépítések célja, hogy időjárástól függetlenül megközelíthetőek legyenek a szőlőterületen fekvő présházak, pincék.

A mostani beruházásnak köszönhetően a 930 hektáros szekszárdi borvidék útjainak 30 százalékát borítja új vagy felújított vápás vízelvezető, így immár közel ezer szőlőbirtok közelíthető meg könnyebben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.