RETRO RÁDIÓ

A Liget Budapest Projekt esélyes az ingatlanszakma Oscar-díjára

A Liget Budapest Projekt esélyes az ingatlanszakma Oscar-díjára
Tóth Balázs
Szerző
Tóth Balázs
Létrehozva2017. 03. 29. 12:41

A fõváros márciusban ismét részt vesz a franciaországi MIPIM ingatlanpiaci szakkiállításon, hogy felhívja a figyelmet a közelmúlt jelentõs beruházásaira. A cannes-i eseményen 11 projektet díjjal is kitüntetnek.

Budapest újra részt vesz a világ legjelentősebb ingatlanpiaci szakkiállításán, a március 14. és 17. között a franciaországi Cannes-ban megrendezendő MIPIM-en - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes csütörtökön.

A politikus hangsúlyozta:

azt a gondolatot akarják eljuttatni a befektetőkhöz, hogy a magyar fővárosban dübörög az ingatlanpiac, és az elmúlt 6 évben olyan beruházások történtek, amelyekre érdemes odafigyelni.

A főváros a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) összefogása keretében vesz részt az eseményen, amelyre mintegy 23 ezer érdeklődőt várnak.

Takács Ernő, a 19 legjelentősebb magyarországi ingatlanfejlesztőt tömörítő IFK elnöke azt hangsúlyozta, hogy 2016-ban 2 milliárd eurónyi ingatlanfejlesztési tranzakció történt a fővárosban, ami háromszorosa a 2006-os értéknek. Felméréseik szerint további bővülés várható 2017-ben, ugyanis tagvállalataik már eddig több mint egymillió négyzetméternyi ingatlanfejlesztést terveznek a fővárosban 1,7 milliárd euró értékben.

46 ország projektjei versengenek az elismerésért

Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa azt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi zsűri döntése alapján a 2019-2020-ra elkészülő, több mint 200 milliárd forint értékű Liget-projekt egy japán, egy orosz és egy brazil fejlesztés mellett bekerült a világ négy legelismertebb projektje közé, így esélyes a szakkiállítás nagydíjára a Best Futura Mega Project kategóriában.

A szakma Oscar-díjának számító MIPIM Awardsra idén a különböző kategóriákban 214 nevezés érkezett 46 országból. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri a 11 kategória legjobb 4-4 projektét emeli ki, majd ezek közül választja ki az adott kategória díjazottját.

A szakkiállítás népszerűségét jelzi, hogy évente csaknem 90 országból 2600 kiállító vesz részt rajta. A legkiválóbb nemzetközi építész-tervező és designer irodák képviseletében mintegy 900 szakember mutatja be munkáit és a legfrissebb innovációkat, trendeket. A MIPIM-en az ingatlanszektor legbefolyásosabb szereplői jönnek össze, ahol ingatlanfejlesztőkkel, iparági szakértőkkel, finanszírozókkal, gazdasági és politikai döntéshozókkal találkozhat a több mint húszezer látogató.

 

18 év után kaphatna ismét díjat magyar projekt

Annak ellenére, hogy Magyarország képviseletében Budapest rendszeres résztvevője a kiállításnak, eddig csak 1999-ben díjaztak hazai projektet: a legjobb irodaház-felújítás kategóriában a Dózsa György úti ING/NN irodaház részesült elismerésben.

A zsűri döntésében komoly szerepet játszott, hogy a Városliget átfogó megújítása a több mint 200 éves park hagyományainak tiszteletben tartásával fog megvalósulni: egyszerre újulnak meg a már itt lévő évszázados intézmények, új múzeumok épülnek olyan sztárépítész-irodák közreműködésével, mint a SANAA és a Sou Fujimoto Architect, de mindezekkel párhuzamosan rehabilitálják a park természeti értékeit, jelentősen növelik zöldfelületeit és környezettudatos megoldásokkal zéró-emissziós övezetté alakítják a teljes területet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.