RETRO RÁDIÓ

A Penta nyerte a dunakeszi fejlesztések közbeszerzését

A Penta nyerte a dunakeszi fejlesztések közbeszerzését
Tóth Tamás
Szerző
Tóth Tamás
Létrehozva2017. 02. 03. 06:14

A kétmilliárdos keretszerzõdés az önkormányzati utak, járdák, közmûvek és zöldfelületek beruházásaira vonatkozik. Hamarosan indul a város egyik legjelentõsebb fejlesztése.

A gödöllői Penta Építőipari Kft. kötheti meg Dunakeszi önkormányzatával azt a keretmegállapodást, ami a város tulajdonában, illetve kezelésében levő utak, járdák, burkolatok, közművek, vízelvezetők, közvilágítás, illetve zöldfelületek fejlesztésére irányul.

A közbeszerzés értesítője szerint a beszerzés végleges összértéke nettó kétmilliárd forintot tesz ki. A hirdetményben az áll, a konkrét munkára vonatkozó egyedi szerződéseket a keretmegállapodás alapján kötik majd meg, ezek műszaki tartalma előre nem ismert. Az egyedi szerződések összértéke évente átlagosan nettó 0,5 és 1 milliárd között mozog majd előreláthatóan. A kivitelezési munkákat a környező városi forgalom folyamatos biztosításával kell megvalósítani.

A Fő út fejlesztésével szépül meg a város

Dunakeszi önkormányzatának honlapja számos jövőbeli fejlesztésről adott hírt az elmúlt hetekben, ezek közül kimagaslik a város egyik legnagyobb fejlesztése: a Fő úti légvezetékes hálózat kábeleinek földbe fektetése. A fejlesztés magában foglalja a légvezetékes elektromos és telekommunikációs hálózat földkábelesre történő átépítését, a villanyoszlopok cseréjét (vasbetonról horgonyzottakra), valamint a Fő úttal párhuzamosan további parkolóhelyek létesítését és a közút zöldfelületeinek növelését is.

A Penta Általános Építőipari Kft. gödöllői központú magyar cég, tevékenysége a mélyépítésen belül kiterjed a közművek, utak, díszburkolatok, hulladéktárolók, szennyvíztelepek kivitelezésére. A társaság legutóbbi éves árbevétele 17 milliárd forint volt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.