RETRO RÁDIÓ

Jól halad a Hódút, Ke-Víz, Zemplénkő alkotta konzorcium a 471-esen

Jól halad a Hódút, Ke-Víz, Zemplénkő alkotta konzorcium a 471-esen
Kiss Tamás
Szerző
Kiss Tamás
Létrehozva2017. 01. 26. 15:42

Burkolaterõsítés és szélesítés szünteti meg a hajdú-bihari halálút veszélyeit Hajdúsámson és a megyehatár között.

A Nemzetközi Közlekedési Napokon részt vevő szakemberek Nyíradony térségében megtekintették a 471-es számú főút felújításának munkáit, amiket a Hódút Kft., a Ke-Víz 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. konzorciuma kivitelez.

A fejlesztés Hajdúsámsontól Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határáig 16,5 kilométeren szélesíti az útszakaszt, illetve 11,5 tonnára erősíti a burkolat teherbíró képességét. A  beruházásban két vasúti átjárót átépítenek, Nyíradony belterületén pedig egy körforgalmat és egy forgalom-csillapító szigetet alakítanak ki. Az útszakasz megyehatártól Nyíradony közigazgatási határáig tartó része szinte teljesen elkészült.


A debreceni vasúti hídról még egyeztetnek

A beruházás része annak az átfogó fejlesztésnek, ami által a hajdú-bihari megyehatártól a 4-es főút debreceni csatlakozásáig összesen 31,8 kilométer út újul meg 44,3 milliárd forint hazai forrásból.

A most zajló beruházáshoz csatlakozik a Hajdúsámson elkerülését biztosító 8,6 kilométer kiépítése, illetve a Hajdúsámson és a debreceni 4-es közötti maradék szakasz négysávosodása. A  471-es főút hajdú-bihari szakaszának beruházása 2019-re készül el, de a legutolsó szakasz munkái Debrecen belterületén eltarthatnak 2020-ig is. Arról ugyanis, hogy milyen legyen a vasúti aluljáróval ellátott utolsó ezer méter a Sámsoni úton, még egyeztetnek a szakemberek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.