RETRO RÁDIÓ

Fagyasztott víz: ilyen fagyikkal etetik a magyart

Fagyasztott víz: ilyen fagyikkal etetik a magyart
KF
Szerző
KF
Létrehozva2016. 09. 20. 14:48

Megnéztük, mit kapunk fagyiként - sokszor csak színezett, cukrozott vizet...

Három helyszínen vásároltunk málnafagyit:
• a Bécsi úton egy jó hírnévnek örvendő cukrászdában (egy 6 dkg-os gombóc ára 200 Ft),
• a Thököly út-Stefánia út sarkán egy feketelistás fagyizóban (egy 9 dkg-os gombóc ára 180 Ft)
• a Pozsonyi úton pedig egy albán fagylaltosnál (egy 8-10 dkg-os gombóc ára 170 Ft).

A feltevés

Mindhárom fagyit ugyanabban a fagyasztóban tároltuk a kísérlet elvégzése előtt. Azt feltételeztük, hogy az lehet a legjobb fagyi, amelyik a legkésőbb olvad el.

 

 

Az eredmény

Már a kísérlet 15. perce környékén láttuk, hogy tévedtünk – a két szélső fagyink (balra a feketelistás, jobbra az albán fagyi) ugyanis még meglehetősen jól tartotta magát, viszont egyre inkább szivárgott belőle a vizes lé. Ezzel szemben a középső fagyink egységesen, krémesen olvadt. A két rosszabb minőségű fagyi a sok stabilizátor és mesterséges anyag miatt egy idő után szinte már olvadni sem akart, ezen próbáltunk kanállal segíteni.

Az íz

A kóstolás is a végső eredményünket igazolta: az albán fagyinak szinte íze sem volt, a feketelistás pedig zsíros utóízt hagyott maga után. Ezzel szemben a Bécsi úti fagylalt finom, krémes, málnaízű finomság volt.

 

Honnan tudjuk, hogy csalók?

A csaló fagylaltosok rendszerint visszafagyasztják a megolvadt fagylaltot – ilyenkor gyakorlatilag elveszik a fagyi levegőtartalma. Ilyenkor jégdarabos a fagyi felülete, és más az állaga, mint a friss terméknek.

Gyakori csalás a frissen készült fagylalt rátöltése a régire – ilyenkor látványosan elüt a két fagyi színe vagy textúrája.

De akkor is gyanakodnunk kell, ha a tégelyben magas halomban áll a fagyi, ha rikító a színe, vagy ha nem ehető díszítés van rajta.

És persze az sem mindegy, hogy mennyire tiszta a helyiség vagy éppen a kiszolgáló személyzet!

Mit árulnak fagyi néven?

Mivel egyelőre még nincsen minőségre kiterjedő szabályozás a magyar fagylaltvilágban, a fagyis szakma nagyon felhígult Róth Péter fagylalttechnológus szerint. A kézműves fagylaltoknak ugyan van egy szabálykönyve, ez viszont rossz szabályokat tartalmaz. Emiatt pedig Magyarországon könnyen letelepedhetnek az albán vagy a macedón fagyisok, és így juthatunk olcsón fagyinak csúfolt színezett, ízesített vízhez.

A tervek szerint tavasztól minden megváltozik: elkészül egy átfogó fagylalt-szabályozás, ennek köszönhetően pedig a rossz, vizes fagyikat áruló fagylaltozók kiszorulnak a piacról.

A szabálykönyv meghatározza:
mennyi cukrot,
mennyi tejzsírt
mennyi levegőt tartalmazhatnak majd a fagyik,
a gyümölcsfagyik esetében pedig az összetevők 20-25 százalékát gyümölcsök, és nem sűrítmények fogják kitenni.

Az albán csalás:  az albán fagyikban a levegőmennyiség közel 100 százalék környékén jár, míg a minőségi fagylaltozókban a maximum határérték 45 százalék.

 

A szabálykönyv a habos műanyag fagyik korszakának végét jelenthetné.

 

A fagyi nagyon sok matematika – mondja a fagylaltechnológus. Az olyan tulajdonságok, mint például az íz vagy az állag, folyamatosan „versenyeznek egymással”, mind több, jobb akar lenni a másiknál. A jó fagyis arra törekszik, hogy a tulajdonságok kiegyenlített szerepet kapjanak, így egy fagyi egyszerre lehet finom, krémes és még a szemnek is kellemes.

Ha érdekel, milyen a jó fagyi, lapozz!

 


Most ellenőrizetlenül működhetnek a hamis fagyisok?

Szakmai ellenőrzés ugyan nincs, de az egészségünkre figyelnek – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az élelmiszer-biztonsági szabályok betartását ellenőrzi, és az egészséget veszélyeztető szabályszegéseket tárja fel. Bár évek óta nem volt fagyi által közvetített megbetegedés Magyarországon, a Nébih nyáron többször is ellenőrzi a “kockázatos élelmiszert”. Az ellenőrzéseken a vizsgálat főként az előállítás és forgalmazás részleteire, a nyomon követhetőségre, a késztermék védelmére, az árusítási körülményekre, a személyi higiénére, oktatásra, a HACCP-rendszer működtetésére terjed ki.

 

 

A jó fagyi olyan, mint a nagymama húslevese

 

A jó fagyinak van zamata, krémes állaga, tartalma, és az ízének tükröznie kell azt a típust, amit választottunk. Ha ezeket megkapjuk, és még az ár-érték arány is megfelelő, akkor azt a fagyit jónak nevezhetjük. Mivel az egész ízlés kérdése, nincs egy általános „jó fagyi” címke, de elég sok fagylaltozó terméke beleférhet a halmazba. Érdemes kísérletezni, hogy minél több jó fagyiba belefuthassunk!

„Mindegyik nagymama másfajta húslevest főz, de mindegyik jó. A jó fagyi ugyanilyen”

- vallja Róth Péter.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.