Létrehozva: 2020.02.17.

Itt az okospelenka, már most imádják az anyukák!

Nedvességet érzékelő okospelenkát fejlesztettek ki a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói, akik szerint a találmány a kisbabák és az idősek gondozását is megkönnyítheti.

Az MIT kutatói az IEEE Sensors folyóiratban pénteken publikált tanulmányukban számoltak be az okospelenka működéséről. A nedvességérzékelőt egy rendkívül nedvszívó polimerréteg alatt helyezték el. Amikor a hidrogél átnedvesedik, a rádiófrekvenciás azonosítót (RFID) tartalmazó pelenka jelet küld erről egy közelben lévő azonosító készüléknek, amely továbbítja azt egy okostelefonnak vagy számítógépnek.

A kutatók életnagyságú játékbabát és újszülöttnek való pelenkát használtak a fejlesztéshez. Becsléseik szerint az érzékelő gyártása darabonként kevesebb mint 2 centbe (6 forintba) kerülhet.

Pankhuri Sen, az egyetem kutatóasszisztense elmondta, hogy a szenzort felnőtt pelenkában is el lehet helyezni. Olyan betegeknél jelenthetne például komoly segítséget, akik valamilyen okból nem képesek szólni, ha cserélni kell a pelenkájukat.

Az okospelenkával húgyúti fertőzéseket és kiütéseket is meg lehet előzni, ami a kisbabáknál és az időseknél is gyakori.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-