Létrehozva: 2018.05.27.

Ezt művelik a rosszcsont kölykök, amikor egyedül maradnak otthon

Pár perc is elég, hogy totális káoszba borítsák a lakást, ha meg órákra egyedül maradnak, katasztrófasújtott övezet alakulhat ki. Egy internetes portálon a szülõk megosztották a rombolásról készült fényképeiket. Cuki összeállítás következik! Éljen a gyereknap!

Fél percre kiszaladsz a konyhába megkavarni a főzeléket, vagy átugrasz valamiért a szomszédba – és mire visszatérsz a magára hagyott csemetédhez, ő ártatlan arccal ácsorog egy kisebb atomcsapás kellős közepén. Ismerős a helyzet? A gyerekek pillanatok alatt olyan káoszt képesek teremteni maguk körül, hogy a felnőtt rá se ismer a lakásra. Szülők osztották meg a nagyvilággal, milyen kreatívak tudnak lenni e téren a gyerkőcök.

1. Van, amikor a gyerekeknek pár perc is elég, hogy kiéljék a művészi hajlamaikat.

2. Nem árt előrelátónak lenni, amikor játékot veszünk a gyereknek, különben könnyen ilyen helyzetben találhatjuk magunkat.

3. Fantasztikus színválasztás, alapos munka - valószínűleg elfogyott a festék.

 

4. Ha valaki hosszú időre egyedül hagyja a gyerkőcöt egy szobában, legalább arra figyeljen, hogy ne hagyjon ott vele zsírkrétákat...

5. Egyetlen egy zacskó liszt is hatalmas felfordulást okozhat.

6. Itt valami indiános vagy álcázós játék lehetett a háttérben...

7. A kommentelők szerint egyenesen ördögi a kislány mosolya és tekintete...

8. A gyerekek pár perc alatt képesek erre, csak egy doboz kakaó kell hozzá. Amibe, ha szét van szórva a járólapon, nagyon jó buli rajzolni.

9. Művészi rombolás, mialatt anyuka kiment a következő adag ruháért.

10. Minden pici kíváncsi, mi lehet a hatalmas, puha párnák belsejében.

11. A betűkirakózást is nagyon szeretik a gyerekek.

12. A felirat: szeretem az apukámat. Az apának valószínűleg egyik szeme sírt, a másik nevetett.

13. Komoly munka kellős közepén zavarta meg a fotós a kisfiút.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-