
Palya Bea vallomása: „Gyönyörű férfiakat szerettem...”
A spirituális nézeteiről ismert énekesnő őszinte vallomást tett. Palya Bea már lemondott a szerelemről, amikor az rátalált.
Palya Bea neve mára egyet jelent a lélekből énekléssel, az önazonosság keresésével és a női tapasztalatok nyers őszinteségű megéneklésével. Az énekesnő, aki mögött több mint két évtizedes pálya áll, ma már kétgyermekes édesanyaként éli mindennapjait – ám a boldogsághoz vezető út korántsem volt akadályoktól mentes. A Palikék világában Dombóvári Vandával olyan mély és személyes gondolatokat osztott meg, amelyek ritkán hallhatók a nyilvánosság előtt.

Palya Bea férfiakkal való kapcsolatai tanulságosak voltak az énekesnő számára
„Nagyon akartam, hogy szeressenek, mint sokan mások, akik szintén színpadi álmokat dédelgetnek” – idézte fel Palya Bea, aki hatéves kora óta szerepelt, táncolt, énekelt. Ám életének egyik legfontosabb fordulópontja nem akkor jött el, amikor felléphetett a világot jelentő deszkákra, hanem amikor lelépett róla.
„Szeretek adni, szeretek szórni jó energiákat, de ki kellett derítenem, mi az én igazságom”
– vallotta be az énekesnő.
Az útkeresés során a semmittevést is meg kellett tanulnia:
„Az a virgonc kislány most is bennem van, de már jobban gazdálkodom az energiáimmal. Idősebb, bölcsebb nővé váltam” – árulta el.
Gyönyörű társai voltak
A férfiakkal való kapcsolatait sem szépítette az énekesnő, őszintén mesélt az okozott és kapott sebekről:
Nagyon fontos volt az életemben a velük való kapcsolatom. Sokat köszönhetek nekik – olyat is, amit «köszönöm, nem kérek» –, de legalább már tudom, mi az, amit nem szeretnék. Gyönyörű férfiakat szerettem, kívül-belül, és ők is engem. Nagyon sok fájdalmat okoztak, ahogy valószínűleg én is nekik. 49 évesen azt gondolom: nagyon hálás vagyok a férfiaknak
– árulta el Palya Bea.
Gyerekei apjával megromlott a viszonya
Különösen mély nyomot hagyott benne gyermekeinek édesapja, akivel jobbnak látták, ha szakítanak.
„Sok mindent tanultam tőle. Van egy mondás Máté Gábortól: «a legrosszabb rémálmodat veszed el férjül vagy feleségül», és valóban, mi egymás számára voltunk a legnehezebb eset. Ebben van nagyon sok szomorúság, meg egy mély hálaérzés bennem”
– nyílt meg Bea.
A válás után három nagy félelme is volt:
„Azt gondoltam, senkinek sem fogok kelleni gyerekkel. Ha valakinek is kellek, úgyis csak a Palya Bea-maszkot látja. És ha ez a kettő: a nő és az anya – nem tud együtt működni, akkor úgysem fog működni semmi.” Végül mindhárom félelmét „szétbombázta” egy férfi, aki ténylegesen őt látta és elfogadta teljes valójában.
Ma már úgy gondolja: „Gyógyultan jobb élni, mint nem gyógyultan.”
Palya Bea, ha fájdalmakon át is, de úgy tűnik, megtalálta az útját önmagához.






