RETRO RÁDIÓ

Tündéri kisangyal Rácz Jenő lánya – elolvadsz

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2025. 06. 04. 18:00

Szívet melengető anya-lánya fotó érkezett Rácz Jenő gyermekéről.

Nemrég még arról számolt be a Ripost, miszerint a sztárséf, Rácz Jenő új éttermének a megnyitása nem éppen úgy alakult, ahogy azt tervezte. Kapásból bajba került a híresség, mert kevés volt az alkalmazott, így maga is be kellett állni mosogatni. 

Rácz-Gyuricza Dóra Rácz Jenő
Fotó: Szabolcs László

Mindez idő alatt Rácz Jenő felesége, Rácz-Gyuricza Dóra a barátnőjével ruccant ki Görögországba egy csajos kikapcsolódásra. Közösségi oldala alapján nagyon jól érezték magukat és több nevezetességnél is jártak. Ám ahogyan az az édesanyáknál lenni szokott nem volt minden a helyén, ugyanis Kamilla érthető okokból otthon maradt. 

A hároméves Kamilla tündéri kislány, egyértelműen látszik rajta, hogy szerelemgyerek. Így nem is csoda, hogy nemcsak a szüleit csavarta az ujja köré, hanem a rajongóikat is. Bármelyik híres szülő oszt meg friss fotót a pici Kamilláról, az egyértelműen nagy sikert arat a közösségi médiában. Nem volt ez másként Rácz-Gyuricza Dóra legutóbbi anya-lánya fotójával sem. 

„A legszebb hely nekem mindig a veled” – jelentette be hazatérését a sztárséf felesége, aki hatalmas szeretettel ölelte végre magához lányát.

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.