
De édesek! Ennyire imádja egymást Tóth Gabi szerelme és kislánya, Hannaróza
Szívmelengető videót osztott meg az énekesnő.
Tóth Gabi háta mögött nehéz időszak áll, ám úgy tűnik, mostanra némileg lecsillapodtak a kedélyek, így a jelene nem is lehetne boldogabb. Az énekesnőt a karrierje során mindig is sokszor illették kemény kritikákkal, a bántások pedig különösképp azután szaporodtak meg, miután a házassága véget ért, majd nem sokkal később bemutatta új párját, Papp Máté Bencét. Az idő azonban a szerelmeseket igazolta, akik a mai napig boldogan élnek együtt, Gabi pedig igyekszik megmutatni a kritikusainak, nem érdekli a véleményük, és rendületlenül jól érzi magát. Szerencsére, mindeközben a rajongói hűségesen kitartottak mellette, és folyamatosan biztosították az énekesnőt a támogatásukról.

Gabi és Máté kapcsolata tehát igazán harmonikus és kiegyensúlyozott, az egyik ok pedig, amiért az énekesnő annyira odáig van a kedveséért, az az, ahogy a fiatal táncos rajongva szereti Gabi életének egyik legfontosabb szereplőjét: a kislányát, Hannarózát. Erről maga Tóth Gabi számolt be a minap egy Instagram-bejegyzésben, amelyhez egy videót is csatolt: ezen Máté és Hannaróza látható, amint épp együtt ropják a táncparketten.
A tánc világnapja van ma: megannyi videó közül választhattam volna, amin én táncolok Mátéval, nekem mégis ez az egyik legszebb a szívemnek... Hisz ezért is szeretem Mátét annyira, mert így szereti az én Hannaróza “Marikámat”
- írta meg a posztjában az énekesnő, a felvétel pedig csakhamar számtalan rajongó szívét megérintette.
De édesek!
- jegyezte meg olvadozva az egyik kommentelő.
Kislányod is szereti Mátét, ez látszik rajta
- tette hozzá egy másik követő.
Néptánc, népzene, jó emberek együtt élik meg a tánc varázslatos világát, szerencsés vagy, igen, tapasztalatból mondom: léleknyugtató, ha így szeretik a gyermekedet!
- jelentette ki egy újabb rajongó.
Mutatjuk a megható videót!







