tóth gabi
Mozgalmas éve volt az énekesnek. Szakmailag és a magánéletében egyaránt akadtak rossz és kellemes pillanatok is. Veréb Tamás azt is elárulta, hogy az évkezdet idén mást jelent neki, mint a legtöbb embernek.
Sok szempontból Veréb Tamás életének egyik legnehezebb éve volt a tavalyi. Ez nem azt jelenti, hogy panaszkodik, sőt nagyon is reálisan látja a történteket.
„Érzelmileg, családilag nagyon sok veszteség ért engem, illetve bennünket. Emellett szakmailag is sok mélységet és magasságot éltem meg váltakozva” – kezdte a hot!-nak az énekes.
Kétségkívül a legfájdalmasabb emlék május 6-a, hiszen aznap elveszítette szeretett nagymamáját.
„A nagymamám a családunk központi figurája volt… Hihetetlen veszteség; hiába telt el azóta több mint fél év, még mindig nehéz elhinni. A barátnőm, Vivien családját is érte csapás, ami számomra is felfoghatatlan” – árulta el.
A fájdalom nem múlik, viszont enyhülhet, Tamás pedig alapvetően pozitívan áll az élethez.
„Semmi nem változik azzal, hogy január 1-jét mutat a naptár vagy hogy már 2025-öt kell írni. Már jobban szeretek több éves tervekben gondolkodni, és éppen egy ilyen közepén tartok.”
A kedvesével, Viviennel immár évek óta töretlen a harmónia, ezen a téren nem vetett hullámot 2024.
„A családi életem még soha nem volt ennyire kiegyensúlyozott! – áradozott. – Itt az ideje, hogy elmondjam: most vagyok igazán a helyemen, azzal az emberrel élek párkapcsolatban, akivel lennem kell.”
Az ilyen lángoló szerelem pedig általában egy bizonyos irányba mutat.
„Egyre inkább erre tartunk, hogy idővel bekövetkezzen az esküvő, ez a közeli jövőnk. Ha az ember ennyire szereti a másikat, ott nincs kérdés. Viviennek egy szavába kerülne, és elveszem feleségül, de nincsen nyomás részéről” – mesélte Tamás.
Delhusa Gjon nyomában
Veréb Tamásnak júniusban jelent meg a DRBRS-sel közös dala és klipje, a Hozzám tartozol, Delhusa Gjon klasszikusának újragondolása. Számára ez volt a 2024-es év egyik szakmai csúcspontja.
„Régóta akartunk együtt dolgozni, de Atinak szabályosan meg kellett győznie, hogy ez a dal működik majd. Cipruson forgattuk hozzá a klipet, több mint 6 millióan látták, rengeteg fesztiválon elénekeltük, a nyár slágere lett és meghódítottuk vele a listákat. Ezek elképesztő élmények” – sorolta a színész-énekes.