tóth gabi
Krausz Gábor és Mikes Anna fantasztikus párost alkotnak.
Krausz Gábor és Mikes Anna exkluzív interjút adtak a Borsnak. A kapcsolatukról télen értesülhetett a nagyérdemű, a páros akkor jelentette be, hogy egymásba szerettek, miután elképesztő versenyzéssel megnyerték a Dancing with the Stars versenyét, a TV2 képernyőjén. A kapcsolatuk - bár akkor még csak szakmai téren - azonban a legnagyobb titokban már augusztus utolsó napjaiban elkezdődött egy forró délutánon, amikor a táncteremben gyakoroltak a megmérettetésre. A sok közösen eltöltött órák során pedig nemcsak táncosként kovácsolódtak össze, hanem lelkileg is. De a saját érzelmeiket sokáig nemcsak a nagyvilágnak, maguknak sem vallották be. Jó okuk volt arra, hogy titokban tartsák az egymás iránt táplált érzéseiket: mindketten közszereplők, akikre tömegek kíváncsiak, ráadásul Gábor akkoriban vált el, ami miatt extra mértékben került az érdeklődés középpontjába.
Gábor és Anna között a kulisszák mögött azonban mindent elsöprő szerelem szövődött, az érzéseik pedig egy idő után felül is írtak minden óvintézkedést, és végül kiléptek a nyilvánosság elé. A páros ezt ugyan nem bánta meg, de a mai napig ragaszkodnak ahhoz, hogy nem beszélnek túl sokat a magánéletükről, hiszen szeretnék azt megtartani maguknak:
Az az igazság - és ez mindig is így volt -, hogy mi befelé élünk, magunkra koncentrálunk. Nem nagyon érdekes, hogy más mit gondol rólunk. A kommentekkel sem foglalkozunk. Ha elmegyünk valahova, ki tudjuk zárni a világot. Én ugyanaz a lány vagyok, aki voltam x évvel ezelőtt és Gábor is ugyanaz az ember.
- mondta Anna és Gábor a Borsnak.
A szerelmesektől azt is megkérdezték, hogy miképp értékelik a mögöttük lévő egy évet, főleg annak fényében, hogy pont ma ünneplik megismerkedésük egyéves évfordulóját?
Szuper volt ez az év, nagyon aktív volt. Olyan szabadon élünk, extra volt
- fejtette ki Mikes Anna.
- Az egész nyári szünetet hármasban töltöttük a kislányommal, boldog vagyok, hogy ennyi új élményt adhattunk neki. Voltunk úszótáborban, megtanultunk úszni, lementünk a Balatonra, bejártuk a Tisza tavat, családilag, barátokkal elutaztunk Törökországba, Hanni először velünk ült repülőn, először látta a tengert. Lovastáborba írattuk, elkezdett lovagolni és Anna tánctáborában is kipróbálhatta magát. Ez a nyári szünet volt életem nyara, hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan társsal élhetjük meg ezt, mint Anna.
- mondta Krausz Gábor.