tóth gabi
A népszerű énekes immáron öt és fél éve szereti kedvesét, ám nem titkolja, hogy bizony náluk is előfordul, hogy kicsit túlcsordul bennük az olaszos életérzés. Ez azt jelenti, hogy Jolly és Szuperák Barbi, ha éppen veszekedni akarnak, akkor utat engednek az érzéseiknek.
Jolly és Szuperák Barbie is egyike azoknak a párosoknak, akik bevállalták a lehetetlent, és versenyzőként elindultak az Ázsia Expressz ötödik évadában. A szerelmesek bátran vágtak bele a kalandba, ráadásul úgy voltak vele, hogy a kapcsolatuk annyira biztos alapokon nyugszik, hogy egy ilyen kihívás sem tudja majd kikezdeni őket. Szerencsére igazuk lett, és a szerelmük erősebb, mint valaha, azonban elárultak lapunknak egy titkot: ahogyan itthon, úgy az Ázsia forgatásán is utat engedtek az érzelmeiknek, azaz ha éppen veszekedni volt „kedvük”, nem érdekelte őket, hogy az arcukban van egy kamera. Mint mondják, őszintén játszottak, és ez volt az egyik legnagyobb erényük!
Jolly és Suzy válása után újra rátalált a szerelem az énekesre Barbi személyében. A sztárpár azóta öt és fél éve van együtt, ez idő alatt pedig tökéletesen kiismerték egymást. Tudják a másik határait, és tudják azt is, meddig lehet elmenni egy veszekedés során. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez jellemezné a kapcsolatukat. Sőt, nagy harmóniában élnek, szeretik egymást és közösen tervezik a jövőjüket, de néha az érzelmek túlcsordulnak.
„Mi ugyanúgy éltük az életünket az Ázsia Expresszben, mint otthon. Olaszosan, hangosan, szókimondóan, tele érzelemmel... De mi ilyenek vagyunk, és mi ezt vállaljuk.
Öt és fél éve együtt vagyunk már, nagyon jól működik a kapcsolatunk, és mindennél jobban szeretjük egymást, viszont ehhez hozzá tartoznak olykor a veszekedések, majd a békülések is.
Szerintem, akik hosszabb ideje együtt vannak a párjukkal, tudják, miről beszélek” – kezdte lapunknak Jolly, aki tudja, hogy kapnak majd hideget-meleget a televízó nézőitől, hiszen ők végig önmagukat adták, és bizony ez azzal járt, hogy a mélyebb pillanatokat is megélték.
Biztos, hogy a képernyőkön is látni fognak a nézők erőteljes, hangos, szókimondó veszekedéseket. De ebből is látszik, hogy mi mennyire komolyan vettük ezt a játékot, mert nem arra fordítottuk a hangsúlyt, hogy színészkedjünk és meghazudtoljuk önmagunkat, hanem arra, hogy őszinték legyünk. Azt gondolom, hogy ez maximálisan sikerült, és meg is erősített minket abban, hogy minket tényleg egymásnak teremtettek
– fogalmazott a népszerű énekes, aki korábban már pedzegette, hogy nagy dologra készülnek Barbie-val: az eljegyzés, az esküvő és a családalapítás is szóba került. Ám ezek részleteit egyelőre megtartják maguknak.