tóth gabi
Már hat éve, hogy foglalt a magyar szupermodell szíve. Palvin Barbi bolondos fotóval köszöntötte az évfordulón a szerelmét.
Vízválasztó ponthoz érkezett Palvin Barbi házassága. A bűvös hetedik évébe lépett a kapcsolata Dylan Sprouse-szal.
Palvin Barbi hazánk egyik leghíresebb szupermodellje, s bizonyára sok férfi szív összetört, mikor kiderült, hogy 2018-ban randizni kezdett a gyerekkora óta színészkedő Dylan Sprouse-szal. 2022 szeptemberében jegyezték el egymást, egy évvel később pedig össze is házasodtak.
A sztárpár júliusban ünnepli az első házassági évfordulóját, a hétvégén pedig kapcsolatuk hatodik évfordulójához érkeztek. Barbi egy jó hangulatú fotót osztott meg ennek örömére, amin Luke Combs koncertjén, western hangulatú szerelésben bolondozik Dylan és ő.
A napokban egy másik közös fotót is megosztottak. A házasok a nyáron mozikba kerülő The Duel (A párbaj) című filmet Sprouse kollégáival együtt promotálták, méghozzá nem is akárhol, a nagy múltú Indy 500-as autóversenyen, Indianapolisban. A lapozgatható képmontázs fotó között az egyiken a sztárpár csókolózik is. Ezzel talán kissé a rajongóknak is üzentek, ugyanis az elmúlt hetekben sokkoló pletyka kapott szárnyara. A színész hűtlenségéről suttogtak a rajongók! A külföldi sajtóban arról számoltak be, hogy egy 17 éves tartalomgyártó lánnyal léphetett félre a Palvin Barbi férje. A friss új fotókat látva azonban kétségtelen, hogy szent a béke köztük, sőt, ugyanannyira szerelmesek mint azokban a bizonyos mézeshetekben!