RETRO RÁDIÓ

Itt a vége: 20 év és három gyerek után válik a sztárpár

P. E.
Szerző
P. E.
Létrehozva2024. 04. 06. 07:45
Frissítve2024. 04. 06. 08:43

A színésznő jelentette be a hírt, hogy már tavaly beadták a válási papírokat.

Az egész világot megdöbbentette a hír, amikor Isla Fisher az Instagram-oldalán bejelentette: 20 év és három közös gyerek után elválnak útjaik férjével, Sacha Baron Cohennel. Mint kiderült, már tavaly beadták a válópert, csak eddig nem osztották meg a nyilvánossággal.

Oscars night, the 93rd Academy Awards ceremony
Fotó: AFP

"Egy hosszú, több mint húsz évig tartó teniszmeccs után végre letesszük az ütőinket. 2023-ban közösen beadtuk a válási papírokat. Mindig is fontosnak tartottuk a magánéletünket, és csendben dolgoztunk ezen a változáson is."

A Borat és Ali G szerepeiről ismert Sacha nem sokkal később megosztotta a saját oldalán is a bejegyzést. A pár 2001-ben ismerkedett meg, majd kilenc évvel később egy zsidó szertartáson összeházasodtak. Három gyermekük van: Olive (17), Elula (13) és fiuk, Montgomery (9).

2020-ban egy interjúban Sacha Baron Cohen azt mondta, már az első pillanatban tudta, hogy Isla Fisher számára a nagy ő. Egy partin találkoztak, ahol azonnal lenyűgözte a nő. "Akkor, ott, tudtam, hogy ő az. Azt nem tudom, ő ugyanazt érezte-e akkor, de volt 20 éve, hogy rájöjjön, én vagyok neki a nagy ő".

A 48 éves Isla azonban nagyrészt szűkszavú volt a románcukat illetően. „Nem igazán szeretek a magánéletemről beszélni, és Sacha és én valószínűleg nagyon hasonlítunk egymásra abban, hogy érzéseinket a humor mögé rejtjük” – magyarázta 2008-ban.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.