Létrehozva: 2024.04.17.
Módosítva: 2024.04.17.

Cáfolja szakítását a magyar műsorvezető

Szinte fellángolt az internet, amikor a betonbiztosnak hitt szerelmük felbomlásáról olvasott a közönség. Varga Miklós Joe azonban köszöni, remekül van, és nem is lehetne ennél boldogabb.

Szerző Magyar Adrián

Többen is arról találgattak az utóbbi időben, hogy a hatalmas szerelemnek vége szakadhatott, hiszen a műsorvezető megosztott egy olyan idézetet, ami a szakításra utalhat, miszerint “Néha vesszőt teszünk oda, ahova pontot kellene”, ezt pedig sokan félreértették.

ÉNB Joe, Varga Miklós Joe  SZL_9668
Varga Miklós Joe és kedvese nem is lehetne ennél boldogabb – Fotó: Szabolcs László

„Megosztottam egy képet egy felirattal, mert tetszett az idézet, de egyáltalán nem volt és nincs is köztünk probléma” – kezdte Joe lapunknak.

Varga Miklós Joe igyekszik minél több időt tölteni szerelmével

Az Éjjel-Nappal Budapest korábbi sztárja és menyasszonya számára a minőség mindig a mennyiség előtt lesz, ezért is töltik tartalmasan az idejüket.

„Sokan azzal érvelnek, hogy több tíz évig együtt vannak. Az lehet, de azt nem teszik hozzá, hogy folyamatosan veszekednek, bántalmazás is jelen van, vagy akár a megcsalás.” 

A koronavírus idején ezért is váltak el rengetegen, mert megtudták, milyen is a másikkal együtt élni.

„Mi két éve vagyunk együtt, de olyan tartalmas időszak van mögöttünk, hogy bárhogy is alakul az életünk, ez már egy közös pont, amit sosem fogunk elfelejteni. Szinte egész nap együtt vagyunk, még a körmöshöz is elkísérem Csengét, és nem azért, mert féltékeny lennék, hanem mert nekem ez jó. Ha látom a boldogságát, nekem az ajándék” – árulta el.

Szerencsére nem is lehetne ennél boldogabb a páros, hiszen jelenleg is esküvőjüket szervezik, aminek a végső hajrájában vannak.

„Szinte minden készen áll a nagy napra. Hosszú ideje szervezzük, de nekünk ez is boldogság, hogy minden úgy fog kinézni, ahogyan azt megálmodtuk.” 

Alig várom, hogy férj és feleségként ébredjünk egymás mellett

 – mesélte a műsorvezető.

 

origo.hu

Zelenszkij döbbenetes bejelentést tett - videó

ripost.hu

Nem hiszel a szemednek: világsztár mellett feszít PSG Ogli

borsonline.hu

Erőszak követte Magyar Péter hergelését Tatabányán +videó

vg.hu

Rejtély: félelmetes amerikai nehézbombázók köröznek orosz földhöz nagyon közel – egyszerre két B-52-es jelent meg a radarokon

ripost.hu

Ezt már nem lehet visszaszívni, lelepleződött Katalin hercegné titka

magyarnemzet.hu

Vizsgálat indult az ukrán hadsereg Harkiv térségbeli rendezetlen visszavonulása miatt

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

lakaskultura.hu

Az ezerarcú tyúklábminta: mindenhol elegánssá teszi a teret

ripost.hu

Durván bekavar az univerzum, drámai fordulat jön 3 csillagjegy kapcsolatában

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

ripost.hu

Nagy a baj! Mentőhelikopter szállt le az M0-ásra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

„A legjobb dolog a világon” – Édesen bújik apukájához Puskás-Dallos Bogi fia - Fotó

LOVE

Jákob Zoltán szívügyeiről vallott

LOVE

"Nem hiányzik a bulizás" – Főállású apa lett a TV2 sármos sztárja

LOVE

Ő rabolta el Lissák Laura szívét!

LOVE

Elárulta a szerelme, mekkora rosszfiú Veréb Tamás