
Robert Downey Jr. a felesége miatt nem drogozik
A 18 éve második házasságában élő színész mindent feleségének köszönhet, aki két évtizede távol tartja őt korábbi önpusztító énjétől. Robert Downey Jr. két gyermekükkel szép családban élnek, munkájukban sikeresek és ezt a színész sosem tenné kockára.
A legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el a színész az idei Golden Globe díjátadón, az Oppenheimer című filmben nyújtott alakításáért. Robert Downey Jr. feldobta a hangulatot: önironikusan beszélt önmagáról és a karrierje korábbi kisiklásáról.

Robert - akinek szépapja egyébként Tatán volt egykor lisztkereskedő - kiskorától drogozott: nyolcévesen a saját apjától kapta az első marihuánás cigarettát. Később színészként sokra vitte, ám a ‘90-es években botrányt botrányra halmozott, és megjárta a börtönt is. 2003-ban az első nagyobb munkáját a Gótika című thrillerben kapta, amelynek Susan Levin volt a producere.
"Ismerkedős ebédet tartottunk a stábbal" – emlékezett vissza Susan az OK!-ban az első találkozásukra, melyet a hot! magazin idézett. "Mindenki japán kaját rendelt, Robert viszont elővette a zabpelyhét és egy doboz gyógynövényt. Érdekesnek találtam, ugyanakkor furának is."
Robert Downey Jr. újra kapós lett
Robert ekkor már nagyjából tiszta volt, így Susan hajlandó volt randizni vele. Három hónap után a férfi megkérte a kezét, ám a nő ragaszkodott a két év jegyességhez.
"Azt mondta, ha őt akarom, végleg fel kell hagynom az ivással és a drogokkal" – mondta Robert a Varietynek. "Megtettem, és ez a karrieremet is újraindította: a Sherlock Holmes, majd a Marvel-filmek Vasembere miatt újra kapós lettem!"

A kétgyerekes pár megfogadta: két hétnél több időt sosem töltenek külön! Később egy hétre szűkült ez az időszak, majd 2010-ben, a saját filmcégük, a Team Downey megalapításakor egyszerűen okafogyottá vált a megállapodás, hiszen azóta szinte el sem mozdulnak egymás mellől – csak ha feltétlenül muszáj.
"Ha mindig együtt akarunk lenni, együtt kell dolgoznunk is" – magyarázta Robert a Hello magazinnak. "Susan tartja az egyik oszlopot, én a másikat!"







