tóth gabi
Úgy tűnik, Pap Dorcira újra rátalált a szerelem. A gyönyörű exatlonista Majka és Curtis jó barátja, a labdarúgó Badalik Szabolccsal mutatkozott egyértelmű szituációban.
Pap Dorci szerelmi élete azóta izgalomban tartja a jónépet, amióta feltűnt az Exatlon második évadában. Mert bár sokakat irritált a másokkal szemben nagyszájú, tiszteletlen, hisztis kislány, de szépségét senki nem vonta kétségbe. Nyilván sok férfinak beindult a látványától a nyálelválasztása, de a válogatott röplabdázó szívét még a forgatás alatt elrabolta a magyar-török származású stábtag, Yilmaz. A szerelem majd egy évig tartott, de végül eltávolodtak egymástól. Úgy látszik a sport reality szerencsét hozott Dorcinak a szerelemben, hiszen az All Star évad előtt 3 héttel összejöttek Esztergályos Patrikkal, már egy párként utaztak ki.
Az influenszer és a sportoló kapcsolata még az egy évet sem érte meg, pedig minden olyan szépen indult. S bár erről egyikőjük sem nyilatkozott hosszan, az kiderült: nem barátságban váltak el. Pap Dorci azóta nem kürtöli világgá magánélete történéseit, annyit árult el, hogy szeret egyedül lenni. Az egykori exatlonista úgy véli, hogy annak ellenére, hogy még fiatal, már nagyon sokat tapasztalt az életben, ennek köszönhetően pedig sokkal érettebb, mint a saját korosztálya. Ez pedig – saját bevallása szerint – nem feltétlen jelent előnyt számára a párkeresésben. Sőt!
De most úgy néz ki, vége a szingli létnek, a Dancing with the Stars stúdiójában egymás után kétszer is a 45 éves Badalik Szabolcs korábbi labdarúgóval jelent meg. Gesztusaikból egyértelmű volt, hogy közelebbi kapcsolatban vannak. Az is ezt bizonyítja, hogy Dorci imádott kutyáját is rábízta a jóképű focistára, akinek Mangó nyugodtan ült az ölében míg gazdája visszatért. A férfi még TikTok-oldalán is bejelentkezett a táncos show-műsor stúdiójából, közös videót posztolt az exatlonista kutyájával.