Létrehozva: 2023.07.20.

Orosz Barbi az álomesküvőjéről: „Imádom, hogy mindketten bátran vállaljuk a könnyeinket”

Érzelmekből és szenvedélyből nem volt hiány. A műsorvezető számára ez volt a legkedvesebb pillanat a második esküvőjén.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk Orosz Barbara, a TV2 Mokka műsorvezetője Párizsban mondta ki a boldogító igent. Ám ezzel nem elégedtek meg, szerveztek egy második esküvőt is, amit már Magyarországon tartottak.

20200130 Budapest, Orosz Barbara a Tv2 Mokka című műsorának felvételén. Fotó: Bánkúti Sándor/Bors
Orosz Barbara Magyarországon is megtartotta az esküvőjét Fotó: Bánkúti Sándor

A műsorvezető most elárulta, hogy miért döntöttek így, valamint azt is elmesélte, hogy az itthon megtartott eseményen mi volt számára a legmeghatóbb pillanat.

Volt egy megállapodásunk, miszerint – a párizsi, hivatalos házasságkötésünket követően – szervez ő egy esküvőt Franciaországban, és szervezek én is egyet itthon. Ennek praktikus oka is volt, méghozzá, hogy a családjainknak és barátainknak ne kelljen ide-oda utazniuk. Illetve ezzel lehetőségünk nyílt arra is, hogy jobban megismerhessük egymás szeretteit, akikkel persze a jövőben igyekszünk majd minél több időt együtt tölteni

- mondta Orosz Barbara.

„Van abban valami magasztos, ahogy egy édesapa a lányát a jövendőbelijéhez vezeti, majd átadja neki… Velünk is így volt, és még most is libabőrős leszek, ha eszembe jut az a gyönyörű, hosszú séta apa karját ölelve. A ceremónia helyszíne több száz méterre volt a főépülettől. Belekaroltam édesapámba, aki olyan büszkén sétált mellettem, hogy nekem csak potyogtak a könnyeim… A kastélyból kilépve egy hatalmas réten haladtunk át, miközben a férjem választotta szimfonikus zene szólt, előttünk fenyőliget magasodott és egy meseszerű tó. Egyszerűen leírhatatlan volt a látvány. Majd amikor megpillantott a férjem, neki is azonnal könnybe lábadt a szeme. Imádom, hogy mindketten bátran vállaljuk a könnyeinket, ha elragadnak az érzelmek… – idézte fel, majd hozzátette, minden téren átadták magukat az érzelmeknek.

LOVE

Élő adásban szólta el magát Orosz Barbi az esküvőjéről

Kiderült, mikor mondja ki a boldogító igent Orosz Barbara!

LOVE

Élő adásban szólta el magát Orosz Barbi az esküvőjéről

Kiderült, mikor mondja ki a boldogító igent Orosz Barbara!

A szertartást az egyik kedvenc rádiósom, kollégám és egyben barátom, Dénes Tomi tartotta, aki még azt is felidézte, hogyan találkoztunk és szerettünk egymásba a kedvesemmel. Mi közben végig csókolóztunk, ölelkeztünk, és meghatódva néztünk egymás szemébe

 - nyilatkozta a Story magazinnak a műsorvezető.

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak

magyarnemzet.hu

Keményen nekiment Szijjártó Péter a szélsőbaloldali aktivista támogatóinak + videó

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka