tóth gabi
Hajdú Péter egy ideje már készül arra, hogy Isten előtt és polgári szertartáson is szentesítse kapcsolatát Eszterrel. Már csak hat kilónyi akadálya van az esküvőnek…
Még mielőtt olvasóink felszisszennének, előrebocsájtjuk, hogy Hajdú Péter cipeli azt a néhány fölös kilót, ami miatt picit még csúszik az esküvő. Ő ráadásul akár a szülés utáni pillanatban is oltár elé vezette volna párját, Esztert, aki maga kérte, hogy várjanak addig, amíg úgy állhat rajta a menyasszonyi ruha, ahogyan azt ő szeretné
Hajdú Péter most a Ripostnak árulta el, igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy legkésőbb jövő tavasszal megtarthassák az esküvőt. „Eszter elérte a célt, amit kitűzött maga elé, de most nálam van egy kis probléma az alakommal. Az a helyzet, hogy muszáj leszek formába lendülnöm, hiszen nem szeretnék a nádszálkarcsú és gyönyörű Eszter mellett úgy állni Isten, az anyakönyvvezető és a násznép színe elé, mint egy zsák krumpli.
Persze ez a hasonlat egy picit túlzás, de tény, hogy nagyjából hat kilótól kellene megszabadulnom ahhoz, hogy tökéletesen érezzem magam a bőrömben.
Szóval most miattam csúszik az esküvő”- kezdte nevetve a műsorvezető, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy lefogyjon, de nincs könnyű dolga.
„Egy ideje már fogyókúrázom, vagy inkább diétázom és van is némi látszatja, de most inkább azt mondanám, hogy annyi, hogy tartom a súlyomat, ami nem elég az üdvösséghez. Általában egészen gyorsan el szoktam érni a kívánt formát, de bevallom, nyáron eggyel nehezebb dolgom van. A nyaralások alatt folyamatosan nagyon jó kajákkal találkozom itthon és külföldön is, és ha már találkozunk, hát nem is hagyom őket parlagon heverni, ha nem írtam nagyon körbe. Este persze csak halat és vagy salátát eszem, de ez csak a szinten tartásra jó”- vallotta be lapunknak Hajdú Péter, majd folytatta. „Persze többet kellene mozognom, de bevallom, hogy most maximum futni szoktam, mert szívesebben vagyok a családommal, mint mondjuk egy konditeremben, vagy a focipályán”- tette hozzá Péter.
A Frizbi TV műsorvezetője nemrég arról is beszélt, hogy a menyegzőhöz szükség van arra is, hogy a katolikus egyház érvénytelenítse korábbi házasságát, most azonban elárulta, ez már nem jelent akadályt. „Eszter református, én katolikus vagyok, így mondjuk egy ökumenikus vagy református szertartás keretében Isten színe előtt is fogadalmat tehetünk anélkül, hogy érvényteleníteni kellene a korábbi házasságomat. Könnyen lehet, hogy végül ezt az utat fogjuk választani, és nem várjuk meg a procedúra végét.
Eszterrel most azon tanakodunk, hogy idén októberben, vagy jövő év tavaszán álljunk-e oltár elé. Egyelőre úgy látjuk, hogy Domi szempontjából inkább a későbbi időpont lenne optimális, mivel abba az életszakaszba lépett, amikor folyamatosan jön-megy, pakolászik, izeg-mozog.
A keresztelőjén is lepakolta a pap asztalát és egy pillanatra sem állt meg. Most olyan szinten aktív, hogy gyakorlatilag követhetetlen. Ha csak egy héten át utánoznám, nem hogy hat, de tizenhat kilót is le tudnék dobni” - nevetett fel ismét a műsorvezető.