Létrehozva: 2023.05.24.

Harsányi Levente: A kapcsolatunk szinte már filmbe illő

A műsorvezetőre néhány hónappal ezelőtt rátalált a szerelem, ennél boldogabb talán már nem is lehetne.

Harsányi Levente az Instagram-oldalán 24 órán át látható történetében osztott meg néhány közös fotót a kedvesével, Larával. A képeken a műsorvezető „I’m next” (Én leszek a következő) és „She said YES” (IGENT mondott a lány) feliratú táblákat tart a kezében, ami láttán azt hihetnénk, szintet lépett a kapcsolatuk és megtörténhetett az eljegyzés. A félreértések elkerülése végett a pillanatokat Vasvári Vivien esküvőjén örökítették meg, az ifjú pár ugyanis a vendégek számára fotózási lehetőséget biztosított, ezzel is színesítve a nagy napot.

A műsorvezető és kedvese kissé félreérthető képsorozatot osztott meg
Fotó: Instagram

Bár Leventét és Larát néhány hónappal ezelőtt találta el Ámor nyila, felmerül a kérdés: vajon elgondolkoztak már az eljegyzésen? A választ a műsorvezető adta meg a Ripost-nak.

Nincs tervben az eljegyzés, de ő lehet, akinek esetleg gyűrűt húzok az ujjára…

– kezdte Levi, akinek a hangjából egyértelműen hallható, hogy életének egyik legboldogabb időszakát éli.

Szabadjára engedtem az érzéseimet

Ahogy mondja, eddig mindig alaposan megfontolta, mielőtt belépett egy párkapcsolatba, most azonban sutba dobta az érveket és csak a szívére hallgatott.

Most szabadjára engedtem az érzéseimet és nagyon jól érzem magam. Soha nem vertem nagy dobra a magánéletemet érintő kérdéseket, boldogok vagyunk és amikor örömteli pillanatokat élünk át, néha megosztjuk a közösségi oldalon, hozzáteszem, itt az örömön van a hangsúly és nem a megosztásokon...” – jegyezte meg a rádiós műsorvezető, aki saját bevallása szerint már régóta vágyott a szerelemre, amióta pedig megismerte Larát, a föld felett lebeg a boldogságtól.

A szerelem Vezúvja kilőtte a lávát, nagyon idilli a kapcsolatunk, szinte már filmbe illő. Mindenkinek azt tanácsolom, érdemes várni, hiszen bármikor utolérhet a boldogság. A mai érzelemmentes, pénzcentrikus világban tök jó, hogy van valaki, akivel jó meginni egy pohár bort, sétálni és együtt lenni

– érzékeltette Levente, hiszen ha a megfelelő ember van mellettük, nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy jól érezzük vele magunkat.

 

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!