tóth gabi
A várva várt első randi első pillanatában munkahelyi hívást kapott Győrfi Pál. A mentőtisztnek döntenie kellett: vagy a randit mondja le, vagy cserben hagyja bajtársait. Végül egyiket sem tette: elvitte magával a baleseti helyszínre Adriennt.
Győrfi Pál rendhagyó körülmények között hódította meg választottja szívét. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője immár 17 éve alkot egy párt Adrienn-nel − pedig majdnem meghiúsult az első randijuk! A mentőtiszt a TV2 Ütős Ötös című műsorának ma esti adásában méri össze tudását csapatával Détár Enikőék ellenében.
A műsorvezető Tilla kérdésére Győrfi Pál felidézi, hogyan alakult az első randijuk Adrienn-nel 17 évvel ezelőtt:
„Elmentem az első randira, ami nagyon nehezen jött csak össze. Izgultam, hogy minden rendben legyen. De abban a pillanatban, hogy Adri kilépett a munkahelyéről, megszólalt a telefonom, hogy valami baleset van, és jó lenne, ha odamennék! Ott volt a dilemma, hogy mit csináljak: töröljük a randit vagy más megoldás szülessen? Végül eljött velem Adri a baleseti helyszínre! Azóta is erre hivatkozom: az első randin is tudta, hogy mit vállal" − meséli nevetve Győrfi.
A mentőtiszt korábban a Borsnak így fogalmazott randizási szokásaikról:
„Az intimitást persze nehéz fenntartani, mert nagyon sokat vagyunk együtt a gyerekekkel. Mire elalszanak, és befejezzük az elmaradt házimunkát, ki is dőlünk. Szerencsére a feleségem anyukája néha tud segíteni, bár sok az unoka, így nem ér rá mindig. Úgy vélem, az átlagnál gyakrabban, egy-két hetente eljutunk randizni: vacsorázni, moziba vagy színházba."
Az Ütős Ötös mai műsorában arra is fény derül, milyen karrierre készült az egészségügyi pálya előtt Győrfi Pál. Mint mondja, a gimnáziumban rockzenekart alapított, melynek ő volt a billentyűse, s nagyjából három hanggal operáltak. A banda pedig Győrfi kedvenc édességéről, a madártejről kapta a nevét.